Belföld
„A migráció szervezői csak a kerítésből értenek, ezért építjük”
Határvédelmi együttműködés a V4-ek között
„Ahogy a szerb szakaszon meg tudtuk védeni a határt, úgy képesek vagyunk megvédeni Magyarországot és Európát a horvát határon is” – jelentette be Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szerinte a kormány itt is hamarosan eléri, hogy élő erővel, jogi és biztonsági határzárat létesítsen. A szakaszon hetvennyolc, illetve harmincnyolc kilométeren kész a védőkerítés, a kormány kénytelen azt kiépíteni, mert „a migráció szervezői csak abból értenek”.
Szerinte Ausztriának és Németországnak kell meghoznia azt a döntést, hogy szervezzünk-e korridort, és szabályos, ellenőrzött, hivatalos határellenőrző pontokon beléptessük a bevándorlókat az országba és továbbszállítsuk-e őket az osztrák–magyar határra. „Nem kaptunk még világos választ eddig Ausztriától” – fűzte hozzá. Felhívta a figyelmet, a nemzetközi tárgyalásain is azt képviselte a kormány, hogy egy korridorról szóló döntés ugyanolyan motiváló hatással lehet a bevándorlókra, mint a szíreket invitáló, nyáron megfogalmazott német üzenetek. „Nem öt-, hanem több tízezer ember jelenhet meg a határon” – hangsúlyozta Lázár. Szerinte nem csoda, hogy nyugati szomszédaink nagy dilemmában vannak.
A miniszter azzal folytatta, Orbán Viktor kormányfő megkereste a visegrádi országok vezetőit, folyamatosak a tárgyalások Szlovákia, Csehország, Lengyelország kormányával, amelyekkel közös határrendészeti, határvédelmi megállapodást készítenek elő. Mint mondta, várják, hogy Ausztria is csatlakozzon ehhez az együttműködéshez. Arra is kíváncsiak, hogy Németország milyen bevándorlásügyi törvényi változtatásokról dönt.
Elmondta, már háromszázezren érkeztek ebben az évben, naponta öt-tízezer migráns jön, végtelen az utánpótlásuk, a téli időszakban is folyamatosan százezrek érkezésével kell számolni. A Magyar Hírlap kérdésére, hogy mi a kormány álláspontja a szíriai orosz bombázásokról, illetve arról, hogy a heves harcok rövid távon még nagyobb bevándorlási hullámot okozhatnak, azt mondta, a nemzetbiztonsági kabinet egyeztet a szíriai történések miatt. Lapunk felvetésére azt is elmondta, az Orbán Viktor melletti külföldi demonstrációk is bizonyítják, hogy a választók és ottani vezetőik nincsenek egy hullámhosszon.
A miniszter hangsúlyozta, az uniónak nem megfeddni kellett volna hazánkat bevándorláspolitikai lépései miatt, hiszen a szerb-magyar határzár működőképes eszköz. „Nem tetszik, mi sem jókedvünkből állítottuk fel, de működik. A büntetőjogi intézkedések, a határ élőerős védelme, hat-hétezer katona mozgósítása együttesen képes volt a helyzet kezelésére. Példaként szolgálhatunk mások számára. Bajorország már felismerte, hogy a szerb–magyar és a horvát–magyar határkerítés őket is védi” – hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet, nagy a visszatartó ereje a tiltott határátlépés büntetőjogi kategóriává minősítésének. Az előre beharangozott ezres számmal szemben ugyanis mindössze háromszázötven ember ellen indult jogi eljárás a kerítés megbontása miatt, a szerb határon pedig drasztikusan lecsökkent az illegális határátlépők száma. Lázár János szerint szervezett támadás zajlik hazánk ellen, amit az is bizonyít, hogy ma már a horvát zöldhatárunkra terelték át a migránsokat a folyamatot irányítók.
Röviden
- Távozik a kommunikációért felelős államtitkár. Ezt maga Giró-Szász András jelentette be a Kormányinfón. Mint elmondta, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel is egyeztetett, akik marasztalták volna. Ő viszont személyes és szakmai érveket vonultatott fel távozása mellett. Az eddigihez képest új helyzetnek nevezte a kormányzati kommunikációval megbízott tárca létrehozását. (Eddig a Miniszterelnökség végezte a feladatot – a szerk.) Lázár János miniszterhelyettesként számított volna Giró-Szászra, de ő ezt sem vállalta.
- Lázár János közölte, továbbra is ő fogja tartani a Kormányinfókat, erre kapott megbízást a miniszterelnöktől.
- A miniszter bejelentette, január 1-jével várhatóan eltörlik az okmánycsere, a gépjármű-üzembehelyezés, a forgalmi engedély, a törzskönyv, a cégkivonat, az adóigazolás, építésügyi engedélyek, az erkölcsi bizonyítvány, a tulajdoni lap kiadásának, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásnak a díját. A miniszter előterjesztésére több mint száz jogszabályt módosíthat a parlament a közigazgatási rezsicsökkentés miatt.
- Lázár a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal soron kívüli vizsgálatát kezdeményezte az útépítéseket végző cégek munkájával kapcsolatban az európai csalás elleni hivatal (OLAF) felvetései nyomán. A vizsgálatok kételyeket vetettek fel a Közgépet és más cégeket érintő beruházásokról, ezért tisztázni kell a helyzetet.
- Addig, amíg ebben az ügyben az Európai Bizottság nem tesz rendet, a magyar kormány visszautasítja az együttműködést a Gyurcsány Ferenchez köthető céggel – mondta lapunk kérdésére a miniszter. Ismeretes, az Altus az uniós fejlesztéspolitikai működésére kapott megbízást Brüsszelben.
- A kormány intézkedési tervet készít a Volkswagen-botrány miatt. Nem számolnak a győri Audinál elbocsátásokkal, de a cégcsoport várhatóan kisebb részt tud vállalni a gazdasági növekedésből.
- Lázár János a múlt héten Brüsszelben Paks II-ről tárgyalt Margrethe Vestager versenyjogi ügyekért felelős biztossal. A beruházás versenyjogi vizsgálatának gyors lezárását kérte tőle. Ennek során azt veszik górcső alá, van-e tiltott állami támogatás a projektben. A biztos konstruktív hozzáállást tanúsított.