Belföld

A magyarok többsége elégedett Áder Jánossal

A Nézőpont felmérése szerint megkérdezettek 55 százaléka elégedett az államfő munkájával

Az Áder Jánost köztársasági elnökként megnevezni tudó magyarok több mint fele elégedett az államfő munkájával - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit szerdán juttatták el az MTI-hez. A felmérés arra is rámutat, hogy a köztársasági elnök újraválasztása az összes megkérdezett fele szerint jó döntés volt.

Azt írták, Áder Jánost tíz megkérdezettből mintegy hat (a teljes felnőtt népesség 64 százaléka) tudta államfőként megnevezni. Ezen a bázison 55 százalék elégedett a köztársasági elnök munkájával, és mindössze 30 százalék számít elégedetlennek.

Legkevésbé az őt ismerő baloldaliak - az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok hívei - rokonszenveznek az államfővel: mindössze negyedük (24 százalékuk) elégedett Áder Jánossal, míg kétharmaduk (65 százalékuk) elégedetlen.

A köztársasági elnök személyét megnevezni tudó Jobbik-szimpatizánsok között azonos az elégedettek és az elégedetlenek aránya (36-36 százalék), míg az ismeretlen pártpreferenciájúak körében többen elégedettek (40 százalék), mint ahányan elégedetlenek (37 százalék).

Az újraválasztás előtt, márciusban a megkérdezettek 56 százaléka tudta megnevezni Áder Jánost köztársasági elnökként. Azon a bázison az államfő munkájával elégedettek aránya 73 százalék volt, és mindössze 19 százalék számított elégedetlennek.

A változás hátterében a Nézőpont Intézet szerint vélhetően az áll, hogy a köztársasági elnök aláírta az amerikai CEU működését érintő törvényt, ami nem bizonyult népszerű döntésnek az ellenzéki - főként baloldali - szimpatizánsok körében.

Ennek ellenére a megkérdezettek fele (48 százaléka) úgy véli, inkább jó döntés volt Áder János újraválasztása; ezzel csak 28 százalék nem ért egyet. Azt írták, érdekesség, hogy e kérdésben az ellenzékiek közül az MSZP-szimpatizánsok számítanak igazán megosztottnak: körükben azonos arányban (44-44 százalékban) tartják jó, illetve rossz döntésnek az újraválasztást.

A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatását április 25-27. között végezték ezer ember megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ezerfős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék - olvasható a közleményben.