Belföld
A magyar-cseh katonai együttműködésről tárgyaltak Budapesten
Simicskó István és Milan Stech többek között határvédelmi kérdésekről is egyeztetett

Azt írták: a honvédelmi miniszter a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy Csehország a védelmi együttműködés területén Magyarország egyik fontos stratégiai partnere. Simicskó István kiemelte azt is, hogy a migrációs válság kapcsán elsőként a visegrádi országokra számíthattunk, időközben ehhez az összefogáshoz csatlakozott Ausztria is.
A közlemény szerint: a tömeges illegális migráció elleni fellépésben a Cseh Köztársaság a kezdetektől fogva támogatta a magyar kormány lépéseit és kiállt Magyarország ez irányú politikája mellett. Simicskó István a megbeszélésen úgy fogalmazott: "nagyra értékeljük a Csehország által nyújtott segítséget a déli határvédelemben és fontos, hogy közösen lépjünk fel Európa külső határai, ezzel együtt hazánk védelme érdekében, hiszen garantálnunk kell állampolgáraink biztonságát".
A cseh fél a megbeszélésen azt mondta: nagyra értékeli a két ország közötti katonai kapcsolatokat, amelyek hagyományosan jók és eredményesek. "A felek elkötelezettek és egyetértettek a szoros magyar-cseh kétoldalú együttműködés további folytatásában és fejlesztésében" - emelte ki közleményében a HM.