Belföld

A magyar-bolgár barátság napja lehet október 19-e

A bolgárok történetét bemutató kiállítás nyílt

A magyar-bolgár barátság napjává nyilvánítaná október 19-ét Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló, aki fideszes, jobbikos és MSZP-s képviselőkkel egyetemben tette meg indítványát a parlamentnek.

A kedden beterjesztett kezdeményezés emlékeztet arra, hogy idén ünnepli a bolgár közösség a Bolgár Ortodox Egyház magyarországi működésének 100 éves évfordulóját. 
Kitér arra is, hogy az Országgyűlés a magyar és a bolgár miniszterelnök találkozójának alkalmával megfogalmazódott kívánalmaknak és a kétoldalú akaratnak megfelelően határoz október 19-ének a magyar-bolgár barátság napjává nyilvánításáról. A határozati javaslat szerint a bolgár törvényhozás ugyanerre készül.
"A két ország közötti baráti kapcsolat elmélyítését, a bolgár-magyar keresztény kapcsolatok építését, a gyökereinkre való emlékezést és hitünk megőrzését ösztönzi a határozati javaslat" - olvasható az indoklásban, amelyből kiderül: az október 19-i időpont Bulgária védőszentjének, Csodatévő Rilai Szent János nevéhez köthető.

bolg
Tancso Ja
ncsev Popgancsev, a magyarországi bolgár ortodox egyház papja megszenteli a termet a Magyarországi bolgárok története című kiállítás megnyitóján az ombudsmani hivatal fővárosi épületében. Középen Biszerka Beniseva bolgár nagykövet - MTI Fotó: Bruzák Noémi

A bolgár közösség színesebbé, erősebbé teszi Magyarországot

A néhány ezres bolgár közösség színesebbé, erősebbé teszi Magyarországot - hangsúlyozta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a népcsoport történetét bemutató kiállítás keddi megnyitóján Budapesten, az ombudsmani hivatal épületében.

Tavaly jelentősen nőtt a nemzetiségeknek juttatott forrás, ezen belül több mint kétszeresére emelkedett a magyarországi bolgár közösség költségvetési támogatása - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy az idei kétmilliárd forintos növekedésből is sok, korábban elmaradt beruházás, intézkedés valósulhat meg, a bolgárság esetében például az önkormányzati székház felújítása, kutatóintézetének és színjátszásának támogatása.
Soltész Miklós megjegyezte: kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy fél évezredes oszmán-muzulmán megszállás után is meg tudott maradni, és ebben jelentős szerepe volt a nyelvet, a kultúrát és a hagyományokat védő egyháznak is. 
Közölte, a nemzetiségek feladata napjainkban támogatni, hogy "nemzet és nemzet között meglegyen a jó kapcsolat", illetve, hogy ezek a szálak erősödjenek. Kitért arra, hogy ha megszületik erről a parlamenti döntés, akár már idén is hivatalosan megünnepelhetik a magyar-bolgár barátság napját.
A hagyományos bolgár tavaszköszöntés keddi ünnepére utalva Muszev Dimitrov Dancsó, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy ez a nap a bolgárok számára az identitásőrzés és a megmaradás ünnepe. Hozzátette, közösségük Magyarországon "második hazára lelt", e kettős identitás kialakulásához pedig szükség volt a befogadó nemzet toleranciájára is.
Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes kiemelte, a magyarországi bolgárok "összetartó és igen állhatatos közösséget" alkotnak, amelynek példája bizonyítja, hogy "érdemes jól élni és túlélni a történelem viharait", példát mutatva ezzel a többi nemzeti közösség és a többségi társadalom számára is.
Megjegyezte, a roma és a német közösség már mutatkozott be hasonló kiállítással az épületben, és a többi hazai nemzetiségnek is lehetőséget kínálnak. 
Biszerka Beniseva, a Bolgár Köztársaság budapesti nagykövete köszönetet mondott a vendégszeretetért, amelyet a magyarországi bolgárok élveznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy nemrég ünnepelte fennállásának századik évfordulóját a közösség egyesülete, idén van az egyházközség centenáriuma, néhány éven belül pedig az iskolájuk is százéves lesz.