Belföld
A kormányfő 2018-ban is rajthoz állna
Orbán Viktor: Ha ellágyulunk, tíz év múlva már nem ismerünk az országra

„Nulla alatt van” az esélye annak, hogy Orbán Viktor kormányfő 2017-től köztársasági elnökként folytatja munkáját. A kormányfő így cáfolta Székesfehérváron a baloldali sajtó által évek óta terjesztett híresztelést, miszerint ő államfő, Lázár János pedig miniszterelnök lesz. Egy kérdésre válaszolva elmondta, a köztársasági elnökség nem az a munka, amire az ország jól tudná használni őt.
Mint folytatta, az államfői feladat más karaktert, személyiséget követel. „A nemzet egységét kifejezni nálam méltóbb személyeknek a dolga” – tette hozzá a miniszterelnök. Mint mondta, a miniszterelnök az ország első szolgája, ez munkát, erőfeszítést, gyakran küzdelmet jelent. „Ez az én világom, nem is szándékozom ettől messzebb menni, mint amilyen messzire a választók küldenek” – fogalmazott.
Hangsúlyozta, novemberben a Fidesz tisztújító kongresszust tart. „Csak akkor van értelme elnököt választani a következő két évre, ha megbízzuk azzal, hogy a 2018-as választásokra készítse fel a Fideszt. Ezt a munkát én szívesen vállalom, ha a küldöttek megtisztelnek ezzel. Alig várom, hogy 2018-ban is sorompóba léphessek” – fejtette ki.
A miniszterelnök szerint a halálbüntetésről szóló vita tíz évig is eltarthat, viszont a menekültügyeket nagyon hamar le kell zárni. „Ha most ellágyulunk, ha most nem leszünk észnél, ha most nem leszünk nagyon férfiasak és felelősségteljesek, akkor tíz év múlva nem fogunk ráismerni erre az országra” – hangoztatta a kormányfő. Elmondása szerint több nyugat-európai város már alig-alig emlékeztet a tíz vagy húsz évvel ezelőtti önmagára. „Ez a menekültpolitika lényege: ha egyszer hibázunk, nem lesz módunk többé javítani. Ezért állhatatosnak és kitartónak kell lenni, Magyarország csak annyit vállalhat, amennyire ereje van” – mondta. Hozzátette, „nekünk, magyaroknak kell meghozni a döntést, mert nem Brüsszelben fog megváltozni az élet a menekültektől, hanem itt, Magyarországon.”
A miniszterelnök a Modern városok program keretében életminőség-javító fejlesztések megkezdéséről beszélt, és együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár fideszes polgármesterével, Cser-Palkovics Andrással. A kormányfő emlékeztetett, 2013-ban kormányülést tartottak a városban, több ügyben is döntöttek. Így a fűtőerőmű visszavásárlására a kabinet két és fél milliárd forintot adott, megkezdődött a Nemzeti Emlékhely újjáépítésének előkészítése, a Sóstói Stadion építése és a Sóstó rehabilitációja, illetve a maroshegyi közösségi terek kialakítása is. Megmentették a város geoinformatikai főiskolai karát, a várost elkerülő utat tizennégy és fél milliárdból építik jelenleg is. Ezen kívül átadták a megyei kórház új tömbjének csaknem nyolc és fél milliárdos fejlesztését.
A kormányfő elmondása szerint a Modern városok program során a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház mostani fejlesztése után újabb beruházás indul, a költségekről nemsokára egyeztetnek a várossal.
A börgöndi repteret sport- és üzleti célú repülőtérré alakítják, és modern középiskolai oktatási központot létesítenek. A belvárost összekapcsolják a Zichy-ligettel, a közúti forgalmat a föld alá viszik, hangversenytermet valósítanak meg. A teljes foglalkoztatottságot elérő városban a munkaerőhiány a legnagyobb probléma. Ezért lakásépítési programot indítanak, hogy megfelelő munkaerő érkezzen a településre. Továbbfejlesztik a közeli, velencei-tavi turizmust. A város multifunkciós rendezvénycsarnokának helyszínét a település már kiválasztotta, megállapodtak arról, hogy a tervezési költségeket félmilliárd forintból a kormány állja. A létesítmény bekerülési költségeit a jóváhagyott tervek után lehet megmondani.
Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, történelmük során annyi segítséget nem kaptak még az államtól, mint az Orbán Viktor vezette kormányoktól. A fejlesztéseken túl a tizennyolcmilliárdos adósságkonszolidációnak köszönhetően évente többmilliárdos adósságszolgálattól szabadultak meg.
Miniszterelnöki cáfolat az államfői ambíciókról
- Nem az államfőségre, igen a Fidesz-elnökségre
- Gyors, határozott döntés kell menekültügyben
- Tíz évig tarthat a halálbüntetésről szóló vita
- Igen a székesfehérvári belváros kiterjesztésére
- Hangversenyterem lesz a Fekete Sas Szállóból
- Lakásépítési programot indítanak a fehérvári munkavállalóknak
- Multifunkciós csarnok tervezésének kormánytámogatása
- Modern középiskolai oktatási központ létesítése
A kormányfő 2018-ban is rajthoz állnaOrbán Viktor: Ha ellágyulunk, tíz év múlva már nem ismerünk az országra - Orbán...
Posted by Magyar Hírlap on 2015. május 27.