Belföld
A kormány civilpolitikája ellen tüntettek a fővárosban
A Városház utcában a greenpeace-es Szegfalvi Zsolt és a krétakörös Gulyás Márton mondott beszédet
A Humán Platform által szervezet, számos civil szervezet közreműködésével megtartott demonstráción Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója azt hangsúlyozta: azért gyűltek össze, mert kiállnak a "koncepciós eljárás alá vont" civil szervezetek mellett és nemet mondanak a hatalom túlkapásaira.
Úgy vélekedett, hogy csak akkor képesek változtatni a jelenlegi helyzeten, ha kitartóan ragaszkodnak a céljaikhoz és aktívan kiállnak azokért, akik hátrányt szenvednek a mindennapokban.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati sajtóban ma azon 15 ország közé sorolják Magyarországot, amely akadályozza a független civil szervezetek működését és a felsorolt országok között formálisan Magyarország az egyetlen nyugati típusú demokrácia.
Végül visszautasította, hogy azok a civil szervezetek, amelyek külföldi pénzt is felhasználnak, idegen érdekeket szolgálnának. Ellenkezőleg, éppen olyan programokat hajtanak végre, amelyek jobbá teszik Magyarországot, ezért tiltakoznak az őket érő támadások ellen - jelentette ki Szegfalvi Zsolt.
Gulyás Márton, a Humán Platform aktivistája úgy vélekedett, hogy a független civil szervezetek elleni támadás, "közvetetten támadást jelent" valamennyi magyar állampolgár ellen.
Hozzátette, elfogadhatatlan, hogy a kormány "karhatalmi erőt vezényel" civil szervezetek ellen és olyan iratokat foglal le, amit törvényes módon nem tudna megszerezni. Rá kell kényszeríteni a kormányzatot, hogy ezt fejezze be - jelentette ki.
A továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy nekik nem a kormány és nem Orbán Viktor miniszterelnök az ellenségük, hanem a közöny és az apátia. Ennek megváltoztatásához nem háborúra és forradalomra, hanem olyan azonnali társadalmi változásokra van szükség, amelynek a működését a köztársaság fogalmával lehet jellemezni.
A résztvevők a demonstráción kartonpapírból formázott nyitott tenyereket tartottak a magasba, annak szimbólumaként, hogy megálljt parancsoljanak a civil szervezetek elleni "kormányzati támadásoknak".