Belföld
A keleti országrész fejlesztése jön
Lázár János: Gyula fontos központ, bizonyíték arra, hogy errefelé is lehet sikereket elérni, polgári életminőséget létrehozni

„Az Orbán-kormány 2010 óta – elődeivel ellentétben – nemcsak Nyugatra, hanem Keletre is tekint. Néhány héten belül megszületik a döntés arról, hogy Békéscsabát és Kecskemétet négysávos autóút kösse össze, a tervek szerint még az idén megkezdjük a beruházást. Ezzel Békés megye legalább az M5-ös autópályához tudna csatlakozni” – erről beszélt tegnap Lázár János Gyulán, a felújított Almásy-kastély avatóünnepségén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megjegyezte, az első Orbán-kormány a gyulai vár felújításához adott támogatást, a második az Almásy-kastély rekonstrukcióját támogatta, és az ígérte, tolmácsolja Orbán Viktor miniszterelnöknek a gyulai városvezetés további fejlesztésről szóló terveit. Ezek között szerepel a vár körüli, úgynevezett Szigeterőd-projekt megvalósítása.
A miniszter emlékeztetett arra, az Almásy–Wenckheim családok egykoron fontos karitatív szerepet játszottak a megye életében, szociális intézményeket alapítottak. Felhívta az „újgazdagok” figyelmét arra, hogy „bőségesen tanulhatnak” e családoktól. Kifejtette, Gyula fontos központ, bizonyíték arra, hogy az ország keleti részén is lehet sikereket elérni, lehet polgári életminőséget létrehozni. A migránsválságra célozva Lázár azt mondta, a százötven éves török uralom után nem vágyunk újabb százötven éves iszlám uralkodásra. Gyula történelmét felidézve közölte, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a városban tette le több száz katona és honvédtiszt a fegyvert. Mint folytatta, 1920 után az ország közepéből Békés határmegye lett, és határaink védelmének fontosságát az elmúlt egy évben is megtapasztalhattuk.
A bevándorlás kapcsán Lázár János kijelentette, Magyarország a tervek szerint minden befogadóállomását mihamarabb bezárja, tekintettel arra, hogy a politikai menekülteken és üldözötteken kívül nem akar befogadni senkit. Hozzátette, mintegy ötszáz migráns elhelyezését kell megoldani, emiatt felesleges ennyi befogadóállomást fenntartani. Azt is hangsúlyozta, hogy politikai menekültek és üldözöttek nagyon alacsony számban jönnek Magyarországra. Megerősítette Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető korábbi szavait, miszerint amint a Belügyminisztérium úgy ítéli meg, bezárják az állomásokat, az ország nyugati pontján pedig őrzési pontokat alakítanak ki. Pintér Sándor belügyminiszter értékeli a helyzetet, és meghozza a döntést – fűzte hozzá Lázár.
Gyula polgármestere, a fideszes Görgényi Ernő elmondta, az Almásy-kastély felújítása mintegy két évig tartott, annak három ütemére csaknem két és fél milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a város. Gyula ezzel a projekttel huszonhárom új munkahelyet teremtett.