Belföld
A határvédelem megerősítését sürgeti a Jobbik
Uniós forrásokat is igényelne a párt
Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Ásotthalmon töltötte a hétvégét, ahol csak most mintegy háromezer menekült érkezett Magyarországra. Azt mondta: a helyi polgármesteren és három mezőőrön kívül senki nem védi a határszakaszt, százak sétálhatnak át és a hőkamerák is kihasználatlanok.
A jobbikos politikus szerint a határőrség visszaállítása 1-2 évig is eltarthatna, addig is fokozottan védeni kell a határokat.
Z. Kárpát szorgalmazta, hogy vegyék elejét a polgári lakosság "vegzálásának", elmondása szerint ugyanis a menekültek erőszakosan követelik, hogy szállítsák el őket az autósok, s olyan példát is mondott, amikor egy kisgyermekes édesanya ablakát verték hajnalban egy afgán csoport tagjai.
Szavai szerint a szerb hatóságok már komoly erőfeszítéseket tesznek az érintettek visszafordítására, magyar részről azonban hiányolta azokat.
Z. Kárpát Dániel ismét az unióval való tárgyalásokat sürgette annak érdekében, hogy Magyarország forrásokhoz jusson. Elejét kell venni annak, hogy ha a Nyugat szigorít, Magyarország tranzitállam helyett célországgá váljon - jelentette ki.
A jobbikos politikus azt is tudatta: munkacsoportot hoztak létre helyi polgármesterek és civilek bevonásával, és stratégiát szeretnének kidolgozni a problémára.