Belföld

„A globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár”

Videón Vona Gábor kijelentése

Mi magyarok „egy turáni nép vagyunk, és a testvéreink a turáni nemzetek” – mondja Vona Gábor a Mandiner birtokába jutott videófelvételen, ezúttal magyar nyelven.

A Jobbik elnöke azt is mondja, hogy neki „minden török a testvére”. Majd hozzáteszi, hogy szerinte ideje példát venni a türk népekről, és az iszlám emberekről.

A videofelvételen látható és hallható Vona Gábor elhíresült kijelentése is miszerint „a globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár”.

Ugyan a felvételen rosszul hallható, de Vona utóbb hozzáteszi, hogy „mondom ezt keresztény ember...”, azonban a mondatot már nem fejezi be, hiszen a közönség elkezd tapsolni.

A török közönség jól hallhatóan elégedetten nyugtázta azt is, amikor a pártelnök arról beszélt, hogy a Facebook-oldalán lassan már több török barátja van, mint magyar.

(mandiner.hu)

Objektum doboz