Belföld

A fuldokló Európa magával rántaná megmentőit

Az Európai Unió vezető politikusai látják, hogy nem képesek kezelni a migrációs válságot, ezért a kvótarendszerrel megpróbálják szétteríteni a problémát – mondta a téma kutatója

Nagyon mély válság okozta kétségbeesést jelez az az agresszivitás, amellyel az Európai Unió és egyes tagállamok vezetői erőltetik a migránsok állandó kvóták szerinti szétosztását, de a gyakorlatban ez a megoldás nem életképes – mondta lapunknak a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Speidl Bianka szerint a volt gyarmattartó országok polgáraiba mélyen beleivódott a gyarmatosítás miatt kialakult bűntudat, ezért irracionálisan, naiv módon és érzelmi alapon közelítik meg a migráció kérdését.

Speidl Bianka  20180108
Szó sincs nemzeti vagy nemzetgazdasági érdekekről, kizárólag üzleti csoportok érdekeiről van szó, amikor azt akarják elérni, hogy Európában bukott államok jöjjenek létre  – véli Speidl Bianka  (Fotó: Bodnár Patrícia)

– A jelenleg zajló népvándorlás nem új jelenség, hanem régóta tartó folyamat. Mégis azt láttuk, 2015 körül a trend elérte a kritikus pontot, sokkal intenzívebbé vált. Mi ennek az oka, miért épp akkor történt a változás?

– A 2015-ös migrációs krízis, jóllehet katasztrófa közeli állapotba sodorta a kontinens biztonságát, nem oka, hanem tünete a már évtizedek óta kialakulóban lévő, átfogó válságnak. Egyetértek Henri Boulad atyával, aki szerint a migrációs válságot Európa hozta létre, ami sarkos megfogalmazás, de logikus. Európa jó ideje átfogó gazdasági-társadalmi-ideológiai-morális válságban szenved, és az ebben szerepet játszó tényezők együttállása vezetett odáig, hogy a tömeges és kontrollálatlan beáramlás megtörténhetett. A nyugati társadalmak azért küzdenek munkaerőhiánnyal és demográfiai hanyatlással, mert a jólét és a kényelem igénye felülírta a családot mint értéket. Ezt a tendenciát próbálták évtizedek óta a bevándorlással orvosolni, de a folyamat egy idő után ellenőrizhetetlenné vált. Ehhez járult még hozzá az akkor már négy éve zajló szíriai háború és az, hogy Angela Merkel 2015-ben tett kijelentéseit meghívóként értelmezték a kibocsátó országokban.

- Hogyan összegezné az elmúlt éveket a migráció szempontjából? Mik voltak a legfontosabb történések, lehet-e kialakult vagy kialakulóban lévő trendekről beszélni?

- A 2015-ös évet a krízis és a sokk jellemezte, 2016-ot pedig a technikai megoldások keresése. Ilyen volt a Törökországgal a határőrizetről kötött kétoldalú megállapodás, a külső határok védelme érdekében tett intézkedések, valamint a schengeni övezetben visszaállított részleges belső határellenőrzés. Az elmúlt két évben láthatóan szinte minden országban szigorúbb lett a bevándorláspolitika, a „Wilkommenskultur” véget ért. Tavalyról három trendet szeretnék kiemelni. Egyrészt beigazolódott, hogy a katonai, rendvédelmi beavatkozások és a technikai megoldások szükségesek és hasznosak. A fizikai és jogi határzárak létrehozása, amelyben Magyarország úttörő szerepet játszott, eredményes volt. Ezeknek a lépéseknek köszönhetően a keleti mediterrán útvonalon több mint nyolcvan-, a nyugat-balkáni útvonalon pedig több mint kilencven százalékkal csökkent a beérkezők aránya. Az elmúlt év júliusa óta a líbiai hadsereg és parti őrség ellenőrzi az ország partszakaszát, azóta radikálisan visszaesett a Líbiából érkező migránsok száma. Látható az is, hogy a legtöbb európai ország retorikájában és döntéshozatalában is megjelentek a racionális elemek. Sőt, a közelmúltban Jean-Claude Juncker is az Orbán Viktor által meghatározott prioritásokra hivatkozott, amikor a külső határok védelme és a menekültkérelmek EU-n kívüli elbírálásának területén elért nagy sikerekről beszélt. E szempontokat először a magyar kormányzat hangoztatta az EU-n belül.

- Említene egy-két példát a politikai hozzáállás változására?

- Ide tartozik a másik két fontos trend: a racionalitás megjelenése a nyugati politikai nyilatkozatokban és intézkedésekben és az uniós intézmények kvótamechanizmus kierőszakolásában tanúsított elszántsága A racionalitást példázza, hogy Németország a francia és belga határon fenntartja az ellenőrzést, a német kancellár Afrika-ügyekért felelős megbízottja kijelentette, a migránsok visszaküldése nem embertelen cselekedet. Franciaország pedig olyan intézkedéseket fontolgat, hogy az illegális bevándorlókat menekültügyi kérelmük elbírálása előtt visszaküldik az első biztonságos országba, amelybe érkeztek. Dánia felfüggesztette az ENSZ-kvóta alapján meghatározott menekültek befogadását, és őrzi a Németországgal közös határát, Ausztria szintén egyedi vizsgálatot vezetne be a migránsok esetében, hogy vissza lehet-e őket küldeni a dublini szabályok alapján illetékes befogadó országba. Tehát tagállami szinten nagyon komoly törekvések indultak a válság kezelése érdekében.

- A tagállamok politikai szándéka, retorikája azonban látszólag ellentétes az uniós szervek migrációval kapcsolatos álláspontjával.

- A racionalitás mellett a kvótakérdésben mutatott agresszivitást szerintem részben éppen az óriás méretű probléma felismerése váltotta ki. Rájöttek, egyáltalán nem biztos, hogy a nyugat-európai országok képesek ezeket az intézkedéseket foganatosítani. Az, hogy az uniós és egyes tagállami vezetők a migránsok elosztásáról szóló kvótarendszer létrehozását erőltetik, nagyon mély krízis feletti kétségbeesés jele. Ahhoz hasonlítanám, hogy a fuldokló magával rántja azt, aki ki akarja húzni a vízből. A magabiztos retorika ellenére is mély kétségek vannak abban, hogy fel tudják-e számolni a terrorizmus okozta biztonsági kockázatokat és a mögöttes társadalmi anomáliákat. Látják, hogy a szigorító intézkedésekkel már nem tudják kezelni a helyzetet, ezért szétterítenék a problémát. Ezt a kétségbeesést használják ki a folyamatos bevándorlás és a felső határ nélküli kvótarendszer ötletgazdái. Szó sincs nemzeti vagy nemzetgazdasági érdekekről. Kizárólag üzleti csoportok gazdasági érdeke lehet az, hogy Európában bukott államok jöjjenek létre, melyek gazdaságilag nem fenntarthatók, társadalmi összetartó erejük megszűnik, és nem tudják állampolgáraik biztonságát garantálni. Nyugat-Európa több országa ebbe az irányba tart még akkor is, ha a gazdasága jelenleg még elbírja a migráció terheit. A politikai vezetésnek egyre kevesebb kapcsolata van a választópolgárokkal, a társadalmi kohézió szétesik, párhuzamos társadalmak jönnek létre. Ha Európa meggyengül, kiszolgáltatottá válik, ez óriási profit forrása lehet egyes gazdasági érdekkörök részére. Európa ma olyan, mint egy gazdag, ám testileg és lelkileg is beteg ember, aki ezért nem tudja oly módon érvényesíteni az érdekeit, amire a vagyoni helyzete és egyéb erőforrásai feljogosítanák.

- Milyen következményei lennének a kvótarendszer bevezetésének?

- Százezrek fogják magukat olyan országokban találni, ahol nem akarnak élni. Nem is fognak ott maradni, és az embercsempészet élni és virágozni fog Európa-szerte. A kvótarendszer bevezetése egyéb negatívumok mellett állandó táptalajt biztosít majd az Európában működő bűnözőhálózatok virágzásához. Mindenki gratulált Portugáliának, hogy végrehajtotta a kvótareferendumot, de ahogy egy vezető portugál politikus mondta, az általuk befogadott migránsok körülbelül hatvan százaléka már Németországban, Franciaországban és Nagy Britanniában van, ahol a rokonai élnek. Ez a rendszer mindenkinek rossz. Akik Európába jönnek, pontosan tudják, hogy melyik országba szeretnének eljutni, hogy hol lesz a legjobb dolguk. A kibocsátó területek népessége sokkal többet tud rólunk, mint mi róluk.

– Életképes lehet az Európán kívül létrehozandó menekülttáborok, hotspotok ötlete, amelyekkel kontrollálni lehetne a migrációs folyamatot? Egyáltalán érdeke-e ez Európának?

– Igen, abban az esetben, ha a fogadó országok kiépítik az ehhez szükséges mechanizmust és intézményrendszert. A Libanonban működtetett kanadai bevándoroltatási ügyintézés ezt jól mutatja. A libanoni biztonsági helyzet finoman szólva nem a legjobb, gyakorlatilag számos szempontból maga is bukott államnak számít, óriási társadalmi és biztonsági problémákkal, megosztottsággal. Mégis a világ szinte összes országának nagykövetsége működhet ott. Többek között Kanadáé. A kanadai vezetés pedig az ENSZ szervezetein és az egyházakon keresztül végrehajtott szűrés alapján a konzulátusán keresztül bonyolítja le a bevándoroltatást, és a folyamat során a kivándorlók alapvetően biztonságban érzik magukat, és bár százezrek érkeznek Kanadába, a biztonsági helyzet nem romlik a migrációval összefüggésben. Sok konfliktuszónákkal határos országban fel lehetne ruházni nagykövetségeket a menekültügyi eljárások lebonyolításához szükséges hatáskörrel. Ez persze anyagi forrásokat igényel, de alapvetően szervezési kérdés. A hotspotok létesítése és fenntartása jóval kevesebbe kerülne az EU-nak, mint az Európában élő bevándorlóknak nyújtott szociá-lis segély.

– Lehet-e a gyarmattartó társadalmak történelmi felelősségéről beszélni? Milyen mértékben és hogyan volt hatással a jelenlegi helyzetre az európai gyarmatosítás?

– A nyugat-európai országok állampolgárainak jó része nagyon erős megvezetettségben él, rengetegen bevándorláspártiak, megalapozatlan, naiv szimpátiát éreznek a migránsok iránt, aminek oka az országaik gyarmattartó múltja miatt érzett „posztkoloniális lelkifurdalás”. Ezek az emberek elkötelezettek a humanitárius segítségnyújtás mellett, és vakon lekicsinylik a bevándorlás okozta valós veszélyeket, például a terrorizmus veszélyét. Ezt a német és francia származású tanítványaimon is látom. Érzik, nincs minden rendben, szóban ki is fejezik az elégedetlenségüket. De amikor dolgozatot írtak a migrációval kapcsolatos politikai közbeszédről, akkor volt olyan német hallgató, aki a muszlim migránsok mai helyzetét a zsidóság második világháború előtti helyzetéhez hasonlította.

– A politikát is meghatározza ez a jelenség?

– Igen, többféle módon is. Egyrészt a nyugat-európai főáramlathoz tartozó politikusok az érdekeik szerint rá is játszanak erre az irreális érzelmi megközelítésre, rutinból alkalmazzák a kulturális emlékezetet, amikor a migráció mellett érvelnek. Láthatóan sikeresen, mert az emberekbe a volt gyarmattartó országokban olyan mélyen beleivódott a bűntudat, mint belénk, magyarokba az, hogy nem szeretnénk, ha valaki újra negyven évig a „nyakunkra ülne”, mint ahogyan a kommunisták tették. Ezek zsigeri reakciók. Másrészt a kibocsátó volt gyarmati országok feletti befolyás megőrzésének egyik módja a bevándorlók befogadása, ez segíthet az országok közti szoros kapcsolat fennmaradásában, és beavatkozási lehetőséget is ad a befogadóknak. De ha a bevándorlók száma elér egy kritikus tömeget – és ez általában tíz százalék –, megfordulhat a helyzet, és akkor már a kibocsátó ország tudja befolyásolni a befogadó állam politikáját.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom