Belföld
A falvakat is átfogó összefogás
Cser-Palkovics: Célunk fehívni a figyelmet a migráció veszélyeire

„Minden állásfoglalásnak és elfogadott nyilatkozatnak van jelentősége” (Fotó: Ficsor Márton)
Mindenképpen a téma fontosságát jelzi és sikernek mondható, hogy négyszázötven település képviseltette magát, és összesen hatszáz fő vett részt a Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben címmel, a múlt héten rendezett konferenciánkon – nyilatkozta lapunknak a találkozót szervező Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) társelnöke. Cser Palkovics András, aki egyben Székesfehérvár polgármestere úgy látja, a bevándorlás általános, valamennyi települést érintő kérdés, amellyel kapcsolatban egyértelmű a magyar emberek véleménye. A politikus kiemelte, fontos számukra, hogy a rendezvényen valamennyi településtípus képviseltette magát, hiszen a kis falvaktól a kisebb városokon át a megyei jogú városokig, sőt, a fővárosig jelen voltak a polgármesterek. Kocsis Máté személyében fővárosi kerületi polgármester is felszólalt, Tarlós István, Budapest főpolgármestere pedig levélben fejezte ki támogatását, a konferencia céljai melletti állásfoglalását – tette hozzá.
Minden fellépésnek van jelentősége! – válaszolta Cser Palkovics András, amikor arról kérdeztük, lehet-e a polgármesterek összefogásának konkrét eredménye az uniós szervek politikájára nézve. Úgy fogalmazott, „Nem lehet tartósan figyelmen kívül hagyni a magyar emberek döntő többségének egy ilyen fontos, gyermekeink, unokáink jövőjét alapvetően meghatározó témában alkotott véleményét, mint a migráció kérdése! Bízunk benne, hogy minden ilyen állásfoglalásnak és elfogadott nyilatkozatnak egy demokráciában és az európai jogelvekben van jelentősége”.
Elmondta azt is, hogy bár Székesfehérváron egyelőre nem tudnak a migrációt konkrétan támogató civil szervezetről, de Debrecen és Pécs esetében már bejelentették ilyen csoportok jelenlétét. Sajnos, azóta már tudunk más városokról is, ahol a kezdeményezés elindult, a civil szervezetek összehívása megtörtént – tette hozzá.
Úgy vélekedett, az ellenzéki pártoknak és sajtónak, ahelyett, hogy tagadják a bevándorlással kapcsolatos veszélyek és a problémák létét, sokkal inkább az embereket alapvetően foglalkoztató biztonsági kérdésekkel kellene foglalkozniuk. A polgármesterek összefogásának célja, hogy felhívják a figyelmet a migrációval kapcsolatos veszélyekre és arra, hogyha a veszély elkerülhető, akkor tegyünk meg mindent, hogy el is kerüljük – hangsúlyozta a polgármester. Rámutatott, a német nagyvárosokban két évvel ezelőtt még nem volt szükség biztonsági sátrak felállítására a nők védelme érdekében szilveszteri rendezvényeken, most pedig már ez történik. „Azt gondolom, hogy ez semmiképpen nem az a folyamat, amelyet Európában követni kellene, és a magyar településeken is inkább a nyugalom és biztonság megőrzése a fontos, szerintem ezt várják el az emberek a politikai életben szerepet vállalóktól – fogalmazott Cser-Palkovics András.