Belföld

"A bevándorlás súlyosbítaná a munkaerőpiaci gondokat"

Aggódik az ellenzék Varga Mihály szavai miatt

Újabb statisztikák bizonyítják, hogy a bevándorlás egyáltalán nem jelent megoldást Európa munkaerőpiaci problémáira, az csak súlyosbítaná azokat - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön.

Dömötör Csaba rámutatott: a pár napja közzétett adatok szerint alig több mint 50 bevándorló állt munkába a legnagyobb német cégeknél, miközben csak tavaly több mint 1 millióan érkeztek Németországba.
Az államtitkár egy kölni intézet kalkulációját is ismertette, amely szerint Németországnak 50 milliárd eurós költséget jelent majd a bevándorlás kezelése a következő két évben. 
Miközben az Európai Unió több vezetője lehetőségként tekint a tömeges migrációra, az Európába érkező munkaképes bevándorlók túlnyomó része semmiféle szakképesítéssel nem rendelkezik - fogalmazott a politikus. 

 Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán nyilatkozva a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége által benyújtott javaslatról elmondta, annak több pontjával egyetértenek, így azzal is, hogy igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását.
A miniszter fontos feladatnak nevezte, hogy megoldják az érkező munkaerő elhelyezését is. Jövőre ezért adókedvezményekkel támogatja a kormány a cégek lakhatásra fordított kiadásait.Közölte azt is: a kormány vitatja, hogy a tömeges bevándorlás és a kényszerbetelepítés lehetőséget jelent a foglalkoztatottsági helyzet javítására. A brüsszeli politikát különösen azért tartja elhibázottnak a kabinet, mert Európában rengeteg fiatal küzd elhelyezkedési problémákkal - fűzte hozzá -, a fiatalkori munkanélküliség uniós aránya meghaladja a 20 százalékot, egyes déli tagországokban minden második fiatal állástalan. 
"Azt gondoljuk, hogy Brüsszelnek elsősorban nekik kellene munkát biztosítania" - jelentette ki, hozzátéve: ők itthon vannak Európában, kellő szaktudással rendelkeznek. Mindenekelőtt a már itt született fiatalokkal kellene szolidárisnak lenni - vélekedett. 
"Egyértelmű, hogy a Brüsszel által erőltetett kényszerbetelepítés csak súlyosbítaná az európai munkaerőpiaci problémákat" - szögezte le az államtitkár. "Fontosnak tartjuk, hogy minden magyar ember kifejtse az ezzel kapcsolatos véleményét, ezért is kérünk arra mindenkit, hogy vegyen részt az október 2-i népszavazáson" - mondta.

Fidesz: A kormány bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát 
A Fidesz szerint a polgári kormány bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát - közölte a nagyobbik kormánypárt csütörtökön MSZP-s és jobbikos nyilatkozatokra reagálva.
A Fidesz-frakció közleményében azt írta: a bevándorláspárti baloldalon és Brüsszelen kívül senki nem akarja bevándorlókkal elárasztani Európát és a munkaerőpiacot. A polgári kormány kezdettől határozottan fellép a bevándorlással szemben, bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát - tették hozzá.
A Fidesz szerint ugyanakkor a "baloldal most is hazudik", és előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak. A közleményben azt írják, hogy az Európai Parlament e heti ülésén az európai és a magyar baloldali politikusok a migránsok foglalkoztatásának könnyítése mellett szavaztak és az EU-s polgárok elé helyezték az EU-n kívülről érkezők munkavállalását. A Fidesz szerint a baloldal azt a hazugságot terjeszti, hogy az európai munkaerőpiacnak szüksége van a bevándorlókra, de ez az állítás megbukott, mert német adatok jelzik, hogy az egymillió bevándorlóból mindössze 54 főt tudnak alkalmazni a német vállalatok. 

MSZP: A gazdaságot a magyar munkavállalókkal kell erősíteni
Az MSZP alelnöke szerint a kormánynak a magyar gazdaság megerősítését a magyar munkavállalók szerepvállalásával kell elérnie.

Gúr Nándor országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, abszurdnak tartja, hogy miközben a Fidesz "habzó szájjal ordítja", hogy ide ne jöjjön senki, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter harmadik országbeli munkavállalóknak adna meghívólevelet.
Az ellenzéki politikus a kormány bűne is, hogy bizonyos területeken nincs elég munkavállaló. 
Ennek a megoldása nem feltétlenül az, hogy harmadik országbeli munkavállalókat hívnak ide - mondta, hozzátéve, hogy a lehetséges magyar munkaerő képzéséről kellene gondoskodni.
Gúr Nándor kifejtette: a közfoglalkoztatásban nagyjából 230 ezren vesznek most részt, közülük néhány tízezer pillanatokon belül képes lenne munkát vállalni, másokat képzéssel kellene alkalmassá tenni a munka világában való részvételre.
Véleménye szerint a kabinet hat éve egymillió új munkahelyet ígért, közben pedig "elüldözött" félmillió szakképzett embert, akikre szüksége lenne az országnak.
Hozzátette: a kormány szétverte a szakképzési rendszert, így nem tudta biztosítani, hogy az elüldözött emberek helyett legyenek mások, akik a munkaerőpiac igényeit ki tudják elégíteni. 
Gúr Nándor szerint olyan fizetések vannak az országban, amely "Európa Bangladesévé teszi Magyarországot", emellett a járulékok is  magasak. Varga Mihály szerdán az MTI-nek nyilatkozva a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége által benyújtott javaslatról elmondta, annak több pontjával egyetértenek, így azzal is, hogy igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását.

Jobbik: Azonnal tisztázza a kormány, mikor akar migránsokat 
A Jobbik alelnöke azt követeli, hogy a kormány azonnal tisztázza, mikor, milyen ütemben kíván betelepíteni migránsokat Magyarországra.

Z. Kárpát Dániel csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón úgy értékelt: a Fidesz leleplezte magát, és a kvótás népszavazást is, az csak színjátéknak tekinthető, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozata szerint a kormány hozzá kíván járulni migránsok tíz-, esetleg százezreinek Magyarországra telepítéséhez.
Ez a Jobbik számára teljesen elfogadhatatlan; a párt sehonnan sem kíván egyetlenegy idegent sem betelepíteni Magyarországra - hangsúlyozta.
Az ellenzéki politikus szerint a Jobbik mindent megtesz ezen elképzelés megvalósítás ellen, főleg azért, mert van magyar reprodukció, vannak magyar munkanélküliek, van egy csonka szakképzés, vannak külföldre kényszerült magyar munkavállalók.
Hozzátette: ha nincs elég szakképzett munkaerő Magyarországon, akkor a szakképzést kell átállítani. Ha Magyarországon demográfiai vákuum tapasztalható, akkor a magyar családok támogatásával, otthonteremtéssel kell ezen segíteni - mondta.
Z. Kárpát Dániel annak tisztázását is sürgette, hol szállásolja el ezeket a migránsokat a kormány, illetve milyen cégeknek biztosít kedvezményeket a magyar adófizetők és munkavállalók kárára.
A jobbikos politikus értékelése szerint a kormány azáltal, hogy harmadik országból érkező migránsoknak munkahelyet, szálláshoz támogatást, adókedvezményt, lakhatási adókedvezményt biztosít, egyértelműen szembe megy mindazzal, amit egy szuverén nemzetállam érdekei megkívánnak.
Z. Kárpát Dániel azt is firtatta, hogyan képzeli azt a kabinet, hogy egy gyors alaptörvény-módosítás helyett a kvótás népszavazással több hónapos politikai cirkuszt szervez, miközben tevőlegesen hozzájárul migránsok tömegeinek Magyarországra telepítéséhez.