Belföld
A belügyi tárgyú törvények módosítását tárgyalta a törvényalkotási bizottság
A testület levette napirendjéről az erdőgazdálkodásról és a halgazdálkodásról szóló törvények módosítását
A testület által kezdeményezett változtatások lehetővé tennék a jogszabály egyszerű többséget igénylő elemeinek elfogadását akkor is, ha a teljes előterjesztés nem élvezte kétharmados támogatást. Szilágyi György, a Jobbik képviselője ugyanakkor azt jelezte a bizottság ülésén, hogy pártja támogatja a módosításokat.
Kifogásokat Bárándy Gergely, a bizottság szocialista alelnöke emelt, mondván, a korrupció visszaszorítását célzó belső vizsgálatokat pártja a kormány tagjaira is kiterjesztené.
A TAB azt is kezdeményezte, hogy a geszti Tisza-kastélyt, amely ingyenesen kerülne a Magyar Református Egyház tulajdonába, ne korlátlanul, csupán 15 évig terhelje elidegenítési és terhelési tilalom.
A bizottság mind az erdőgazdálkodásról, mind a halgazdálkodásról szóló törvények módosításának tárgyalását levette napirendjéről, ezekről várhatóan később tárgyalnak.