Belföld
„A Soros által pénzelt Helsinki Bizottság meg akarja akadályozni, hogy a magyarok elmondják véleményüket”
A kormány szerint a szervezet beadványa része annak a politikai nyomásgyakorlásnak, amelynek célja, hogy Magyarország adja fel eddig képviselt álláspontját a migráció ügyében
A Helsinki Bizottság az a szervezet, amely korábban feljelentette Magyarországot, amiért szerintük nem bánt megfelelő módon a bevándorlókkal, és ezzel még pénzt is keresett. Egy olyan szervezetről van szó, amely több száz millió forintot kap külföldről átláthatatlan módon.
A Kormány továbbra is fellép a betelepítések ellen és ragaszkodik ahhoz, hogy magyarok is elmondhassák erről a véleményüket. A magyarok soha nem látott számban éltek ezzel a lehetőséggel, hiszen több, mint 2,3 millióan vettek részt a konzultációban - áll a közleményben.
A Magyar Helsinki Bizottság péntek kora esti közleménye szerint jogerős bírósági végzés kötelezte a Miniszterelnöki Kabinetirodát arra, hogy függessze fel a "nemzeti konzultációs kérdőív" postai és internetes terjesztését, legalábbis azt a részt, ami a Magyar Helsinki Bizottságra vonatkozik. A kormánykampány ugyan egy hete lezárult, de a civil szervezet indította személyiségi jogi perben még lehet jelentősége a mostani végzésnek.A Kabinetirodával szemben indított személyiségi pernek jövő szerdán lesz az első tárgyalása. A bíróságnak azt kell majd eldönteni, hogy a "nemzeti konzultáció" 5. pontjában szereplő és 8 millió lakosnak kipostázott rész sérti-e a Helsinki Bizottság jó hírnevét.