Belföld
A Legfőbb Ügyészség megkapta az OLAF ajánlását az Elios-ügyben
Kovács Zoltán: A közvilágítási programot a Gyurcsány-Bajnai kormányok találták ki
Sajtóhírek szerint az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós pénzügyi forrásokat felhasználó közbeszerzésekkel kapcsolatban. A Wall Street Journal értesülése alapján a hivatal már megküldte a jelentését a magyar ügyészségnek, és azt javasolja, hogy tegyenek jogi lépéseket.
Kovács Zoltán: A közvilágítási programot a Gyurcsány-Bajnai kormányok találták ki
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a közvilágítás fejlesztésével kapcsolatos uniós vizsgálat olyan programokat érint, amelyeket még a Bajnai-kormány idején indítottak el.
Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 2004 óta lehet uniós forrásokra pályázni a közvilágítás fejlesztése céljából, ekkor több pályázati felhívást is közzé tettek ebben az ügyben. Az OLAF vizsgálata ezeket a Bajnai-kormány idején indított, majd a későbbiekben folytatott programokat érinti – tette hozzá. A magyar bíróságok egy ízben, 2015-16-ban egyebek mellett az OLAF felvetéseit is figyelembe véve már vizsgálták az ide tartozó programokat, de az OLAF újabb vizsgálatot kér, amelyet a kormány teljes mértékben támogat – fűzte hozzá a kormányszóvivő.
Fazekas Géza közölte: a Legfőbb Ügyészség megkapta az OLAF jelentését, amely három - 2009 és 2014 között kibocsátott - KEOP-pályázat vizsgálatáról szól. A jelentés igazságügyi ajánlást tartalmaz. A Legfőbb Ügyészség az ügy iratait a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez fogja továbbítani.
A szóvivő hozzátette, valamennyi olyan esetben, amikor az OLAF igazságügyi ajánlással fordul a Legfőbb Ügyészséghez, az ügyészség a protokoll szerint elrendeli a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban van a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolják és abban értékelik.
Emlékeztetett: az OLAF 2012 óta 36 igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett a Legfőbb Ügyészség felé. Az ajánlás az OLAF saját közigazgatási vizsgálata alapján bűncselekmény gyanújára utal, a jelzés pedig bűncselekményre utaló adatok, iratok továbbítása, a büntetőeljárás indítására vonatkozó ajánlás nélkül.
A nyomozások eredményeként 2012-től nyolc ügyben emelt vádat az ügyészség. Ezek közül ezidáig egy ügyben jogerős marasztaló ítéletet hozott a bíróság, további hét ügyben még nem született ítélet. Nyolc ügy megszüntetéssel zárult. Az összes többi ügyben jelenleg is folyamatban van a nyomozás - tette hozzá.
Mint mondta, az OLAF-ajánlások és -jelzések nyomán indult büntetőeljárások ezen eredménye - a vádak és megszüntetések aránya - megegyezik az uniós átlaggal, amely a 2016. évi OLAF-jelentés szerint 44 százalék, a SAPARD-ügyek nélkül 50 százalék.