Belföld
A Kúria hitelesítette az MSZP vasárnapi pihenőnapról szóló kérdését
A szervezők százhúsz napig gyűjthetik az aláírásokat
MSZP: jogállami döntést hozott a Kúria
Az MSZP szerint jogállami döntést hozott szerdán a Kúria az üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos beadványok ügyében. Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke, aki hajnal óta a Nemzeti Választási Iroda épületénél várakozott, az MTI-nek elmondta, azt szeretnék, ha közös aláírásgyűjtési kampány lenne a bérplafonnal és a földügyi népszavazási kezdeményezéssel együtt. Utóbbi kettőben már megkezdődött az aláírásgyűjtés - jelezte. Az ellenzéki politikus azt mondta, ezek a népszavazások már arról szólnak, hogy az emberek végre szabadon kifejezhetik ellenérzésüket a kormány politikájával szemben, azaz ezek kormányellenes népszavazások lesznek. A Kúria által most hitelesített kérdést benyújtó Nyakó István szocialista politikus közölte, elveszett a bizalma a választási szervekben, ezért azt fogja javasolni, hogy kérjenek fel köztiszteletben álló embereket egy "valódi" választási bizottság létrehozására.
lmondta, 11 ezer szavazókörbe két-két delegáltat kell küldeni, ők a "valódi" választási bizottság helyi emberei lesznek, részt vesznek a szavazatok számlálásában, majd a számadatokat továbbítják a megyei, majd az országos választási bizottságnak.
Nyakó István szerint a szavazás napjáig ennek a testületnek afelett kellene őrködnie, hogy a hatalom ne tudja megfélemlíteni, terrorizálni az embereket annak érdekében, hogy ne írják alá az aláírásgyűjtő íveket.
Hozzátette: beszélni fog a földügyben népszavazást kezdeményező Gőgös Zoltánnal, az MSZP elnökhelyettesével és az állami vezetők bérplafonjának ügyében népszavazást kezdeményező Kész Zoltán független országgyűlési képviselővel, hogy közösen gyűjtsék össze az aláírásokat. "Egységben az erő" - indokolta az összefogást.
A kérdés úgy hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"
Az ügy előzménye, hogy február 23-án délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. Az épületben megjelentek arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket. A kérdést végül elsőként Erdősi Lászlóné tudta leadni, négy másodperccel megelőzve Nyakó István MSZP-s politikust; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat.
Az NVB ezek után Erdősi Lászlóné kérdését hitelesítette, és - a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva - Nyakó István kérdését elutasította. Az NVB határozatában megállapította, hogy a székházban tartózkodó ismeretlen személyek - akik nyilatkozatuk ellenére nem országos népszavazási kezdeményezés benyújtása céljából érkeztek - a magatartásukkal megsértették a választás tisztaságának megóvása, az esélyegyenlőség, és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, ugyanakkor nem látta bizonyítottnak, hogy Erdősi Lászlóné vagy kísérője kihasználta volna ezt a helyzetet.
A Kúria egy korábbi végzésében már megállapította, hogy akadályozták Nyakó Istvánt népszavazási kérdése benyújtásában.
Az NVB határozataival szemben Nyakó István jogorvoslatot nyújtott be, amelyeket szerdán bírált el a Kúria.
A bíróság internetes oldalán olvasható végzések szerint a Kúria elsőként a népszavazási kezdeményezések benyújtásának sorrendiségével kapcsolatos problémát tekintette át. A bíróság arra jutott, hogy az időbélyegző szerint Erdősi Lászlóné (nem személyesen) 11 óra 34 perc 03 másodperckor, míg Nyakó István (személyesen) 11 óra 34 perc 07 másodperckor érkeztette a kérelmét. Az is megállapítható az NVI által kiállított átvételi elismervényekből, hogy az átvevő által aláírt és hivatalosan az NVB-hez benyújtott érkeztetés időpontja Nyakó István esetében 11 óra 41 perc, míg Erdősi Lászlóné esetében 11 óra 53 perc volt.
A Fidesz tiszteletben tartja a döntést
Azzal kapcsolatban, hogy a Kúria megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság döntését Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője annyit mondott: "tiszteletben tartjuk a Kúria döntését".
Arra, hogy korábban nem merült-e fel esetleg a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabály megsemmisítése, azt felelte: a Fidesz-frakció erről a kérdésről nem tárgyalt.
A KDNP tiszteletben tartja a Kúria döntését
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tiszteletben tartja a Kúria döntését és minden olyan népszavazást támogat, amelynek célja az emberek véleményének megismerése.
Ezt Hollik István, a kisebbik kormánypárt képviselője közölte egy más témában tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azzal kapcsolatban, hogy a Kúria megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság döntését és hitelesítette az MSZP-s Nyakó István vasárnapi boltzárral kapcsolatban benyújtott népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét.
A KDNP-s politikus kijelentette: a kereszténydemokraták továbbra is azoknak "a kiskereskedelemben dolgozóknak a pártján állnak, akiknek ma nem kell dolgozniuk".
A Kúria ezek alapján úgy ítélte meg, hogy Nyakó István tekinthető a népszavazási kezdeményezést elsőként benyújtónak.
A választási alapelvek sérelmével kapcsolatban a Kúria úgy foglalt állást, hogy a meglévő bizonyítékok alapján is kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdősi Lászlóné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította, függetlenül attól, hogy Erdősi Lászlóné ebben a jogellenes magatartásban bármilyen módon közreműködött-e vagy sem.
A bíróság megállapította azt is, hogy azzal, hogy a csoport tagjai valós beadványozói szándék nélkül együttesen tartózkodtak az NVI székházában, csökkentették Nyakó István esélyét arra, hogy szándéka szerint mielőbb oda juthasson az érkeztető bélyegző berendezéshez, ekként sérült az esélyegyenlőség alapelve.
A Kúria szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás és az esélyegyenlőség elveinek a sérelme miatt Nyakó István kérdését kell elsőként benyújtottnak tekintetni, vagyis Nyakó István elsőbbsége "ezen az ágon is megállapítható".
Tóbiás: Az MSZP a magyar népnek nyerte meg a népszavazás lehetőségét
Az MSZP elnök-frakcióvezetője értékelése szerint a párt a magyar népnek nyerte meg a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazásért folytatott csatát. Tóbiás József szerdán közölte azt is: ezen a népszavazáson - a földügyi és a bérplafonnal kapcsolatos népszavazással együtt - a Fidesz politikájáról lehet majd véleményt mondani.
Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kérdések a Fidesz politikájából fakadnak, ezért a választók a kormánypárt elmúlt évekbeli tevékenységéről mondanak majd véleményt a háromigenes népszavazáson.
A politikus elmondta, másfél éves küzdelmen vannak túl, és bár sokan pr-akciónak gondolták az MSZP kezdeményezését, a szocialisták arra akartak jogot szerezni az ország többségének, hogy véleményt mondjon a saját életét érintő kérdésről.
A Kúria vasárnapi boltzárral kapcsolatos döntését úgy értékelte: van még remény, van még néhány sziget, ahol a jogállam csíráit igyekeznek megőrizni.
Tóbiás József azt kérte a Fidesztől, ne gondolkozzon további jogi csűrcsavaráson, hagyja, hogy a nép elmondja a véleményét róluk és azt tartsák tiszteletben.
A Kúria ezek alapján megvizsgálta Nyakó István - immáron elsőként benyújtottnak tekintett - kérdését, és megállapította, hogy az a jogszabályi előírásoknak megfelel, így a kérdést hitelesítette.
A Kúria végzését meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben, majd a megjelenéstől számított öt napon belül a Nemzeti Választási Iroda elnöke átadja a szervezőknek a hitelesítő záradékkal ellátott aláírásgyűjtőív-mintapéldányt. Innentől indulhat az aláírásgyűjtés, népszavazási kezdeményezést ugyanis csak erről az ívről készített másolaton lehet támogatni. A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.
A kereskedelmi dolgozók szakszervezete kiáll a vasárnapi zárva tartás mellett
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) következetesen kiáll a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartása mellett - mondta a KDFSZ elnöke.
Bubenkó Csaba hangsúlyozta, hogy a KDFSZ volt az egyetlen társadalmi szervezet, amely a munkavállalókat képviselte és kiállt a vasárnapi zárva tartás mellett. Hozzátette, hogy a szakszervezet álláspontját visszaigazolta az elmúlt egy év gyakorlata. Nem volt ugyanis tömeges boltbezárás a kiskereskedelmi láncoknál és nem kerültek több tízezren utcára sem az ott dolgozók közül - mondta.
A vasárnapi zárva tartás ugyanakkor javította a kiskereskedelmi láncoknál dolgozók munkakörülményeit, mert tervezhető lett a szabadidő, és a vasárnapi pihenőnap lehetőséget teremt a családok számára az együttlétre. A magyarországi gyakorlat más országban sem ismeretlen, a KDFSZ egy évvel ezelőtt az objektív tényekre alapozva alakította ki álláspontját a kérdésben - jegyezte meg.
Az MSZP népszavazási kezdeményezésével nem veszi figyelembe a munkavállalók véleményét, ami azért is szomorú, mert egy, a szakszervezetekhez "úgymond közel álló" pártról van szó - fejtette ki az elnök. Ez a párt most nem tartja a munkavállalók, a szakszervezeti tagok véleményét ugyanolyan fontosnak, mint azoknak az igényét, akik vasárnap vásárolni szeretnének - hangsúlyozta.
Igen érdekes az az álláspont, amely szerint a vásárlás szabadságához fűződő jog esősebb a családhoz, az egészséghez és a szabadidőhöz való jognál - jegyezte meg. A vasárnapi nyitva tartás mellett kampányolóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a több műszakban dolgozó kereskedelmi alkalmazottak korábban jóval kiszolgáltatottabbak voltak mint most - hangsúlyozta Bubenkó Csaba.
Ha az érvényes aláírások száma eléri a 200 ezret, az Országgyűlésnek 30 napon belül el kell elrendelnie a népszavazást. Ez akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.
Ha a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlésnek törvényt kell alkotnia, ennek a kötelezettségének hat hónapon belül eleget kell tennie, és a népszavazással hozott döntés 3 évig köti az Országgyűlést.
A Jobbik üdvözli a Kúria döntését
Az ellenzéki párt frakciója közleményében azt írta: véleményük szerint vissza kell adni az embereknek a népszavazás intézményét.
Úgy fogalmaztak: a kezdeményezést "mi magunk is aláírásunkkal támogatjuk, és bátorítjuk az embereket, hogy ők is írják alá az ívet".
A Jobbik nem azt nézi, hogy ki nyújtotta be a kezdeményezést - hangsúlyozták, hozzátéve: a kérdést össznemzeti ügynek tekintik, és indítványozzák, hogy a takarékosság jegyében egy időben legyen a referendum a kötelező betelepítési kvótáról szólóval.
DK: A Kúria döntése újabb repedés az Orbán-rendszeren
A Demokratikus Koalíció üdvözli a Kúria döntését. Gréczy Zsolt szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján úgy értékelt: ez egy újabb repedés az Orbán-rendszeren, mert a hatalom szándékai ellenére megvalósulhat a népszavazás.
A politikus - emlékeztetve arra, hogy az ügyben az első kérdést pártjuk nyújtotta be - hangsúlyozta, a DK támogatóival és aktivistáival részt vesz az aláírásgyűjtésben és mindent elkövet a népszavazás sikeréért.
PM: meg kell tartani a 100 százalékos vasárnapi pótlékot
A Párbeszéd Magyarországért üdvözli a Kúria szerdai döntését és támogatja a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazási kezdeményezést, de csak abban az esetben, ha ez nem jár együtt a kereskedelmi dolgozók vasárnapi pótlékának csökkenésével - közölte a párt szóvivője.
Tordai Bence hangsúlyozta, hogy a hatályos jogszabály kifejezetten a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényre hivatkozik, amikor meghatározza a kereskedelmi dolgozóknak jelenleg járó 100 százalékos vasárnapi pótlékot. A PM mindenképpen el akarja kerülni, hogy a vasárnapi zárva tartás eltörlése a kereskedelmi dolgozók pótlékának csökkenését is jelentse - emelte ki.
A Liberálisok részt vesznek az aláírásgyűjtésben
A Magyar Liberális Párt (MLP) egyetért azzal, hogy a boltzárról népszavazással kell dönteni, ezért részt vesz az aláírásgyűjtésben, segíti az MSZP-t az érvényes és eredményes népszavazás lebonyolításában és az igen mellett fog kampányolni - közölte az MLP.
Azt írják, hogy megelégedéssel fogadták a Kúria döntését, amely a hatályos jogszabályok, a jogállamiság és demokrácia kritériumainak megfelelően született meg. A döntés ugyanakkor rávilágított a Nemzeti Választási Bizottság eljárásának visszásságaira, a bizottság munkája során tapasztalható jogértelmezési anomáliákra, az elmúlt hónapok történései pedig megkérdőjelezték a bizottság alkalmasságát, pártatlanságát és elfogulatlanságát - fogalmaztak.