„A Fidesz legmarkánsabb ellenzéke”

Szél Bernadett szerint a politikában meg kell dolgozni a sikerért, az elit nem fogja habos kakaó kíséretében átadni a helyét

Az LMP politikáját alapértékei irányítják, így mi az elmúlt huszonöt év meghaladására készülünk. Kampányaink főleg arról szólnak, hogy miként nézne ki Magyarország, ha mi vezetnénk –   mondta a lapunknak adott interjúban Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika társelnöke. Úgy fogalmazott, tavaly áprilisban még az is kérdéses volt, bejutnak-e újra a parlamentbe, a három választás viszont megmutatta, hogy az LMP folyamatosan erősödik, Szél Bernadett szerint „a Fidesz legmarkánsabb, leghitelesebb ellenzékeként” jelenik meg a hazai közéletben.

szel
Ott kell lennünk a gáton –   mondja az LMP társelnöke (Fotó: Csudai Sándor)

–   Megint „összefogásba” akarta kényszeríteni az LMP-t a baloldal a veszprémi választás kapcsán az „orbáni rezsim” elleni harcban, a kétharmad megakadályozásáért, ám hiába. Miért nem álltak kötélnek?

–   Ez így nem igaz, hiszen most először az LMP történetében a veszprémi időközi parlamenti választáson még abba is belementünk volna, hogy egységes ellenzéki együttműködés jöjjön létre. Javasoltunk is jelöltet, a pártoktól független Józsa Lászlót, aki ismert, köztiszteletben álló tanárember, ám javaslatunkra még csak nem is reagáltak. A baloldal ezzel szemben egy neoliberális jelölttel, Kész Zoltánnal rukkolt elő, aki olyan értékeket képviselne a parlamentben, amely a mi elveinkkel szöges ellentétben áll. Végül veszprémi önkormányzati képviselőnk, elnökségi tagunk, Gerstmár Ferenc indul az LMP színeiben.

–   Javaslatuk azért volt meglepő, mert az LMP, amely magát zöldpártként határozza meg, a magyar baloldalt csak álbaloldalként szokta emlegetni.


–   Nyilván egy ilyen együttműködésbe pusztán taktikai okokból mentünk volna bele, hiszen sok kárt okozott már a kormánypártok kétharmados többsége az elmúlt időszakban.

–   Pedig számomra úgy tűnt, hogy Paks után mintha kissé kimerülőben lenne az LMP kormánykritikája. Mi ennek az oka?

–   Ha így látja, rossz az optikája. Ma már Orbán legmarkánsabb és egyben leghitelesebb ellenzéke vagyunk. A helyzet az, hogy a paksi atomprojektnek nincs vége, s egészen addig fenn fogjuk tartani a tiltakozásunkat, amíg ezek a szerződések életben vannak. A kormánykritika nemhogy gyengült volna, hanem ügyek mentén konkrétan is jelen van, szakpolitikailag is megfogható, de a víziónk bemutatása is fontos: látniuk kell a magyar embereknek, miként nézne ki Magyarország, ha mi vezetnénk. Az LMP alapértékei, agendája irányítja a politikáját, ilyen szinten mi az elmúlt huszonöt év meghaladására készülünk.

–   Az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint nagyon távolinak tűnik az, hogy ebből a ví­zióból valóság legyen.

–   Nyilván számon lehet kérni, hogy miért nem vagyunk még ott a kormányrúdnál, de az is világos, hogy ezért meg kell dolgozni. Az elmúlt három választás megmutatta, hogy az LMP folyamatosan erősödik. A legfontosabb az, hogy az emberek lássák, ha mi leszünk kormányon, mit kínálunk számukra, és hogyan működne az ország egy LMP-s vezetéssel. Mi felszámolnánk az ipari méretű korrupciót, ami most működik, és ami többek közt azt okozza, hogy nincs pénz az országban például egészségügyre. Elmondjuk, hogy a zöldgazdaság hány százezer új munkahelyet képes teremteni, illetve azt is, hogyha nem nyomott béreken, a multinacionális vállalatok összeszerelő üzemeként működne a gazdaság, akkor a fiataloknak nem kellene tömegesen elvándorolniuk, mert idehaza is lenne értelmes perspektíva.

–   Ha már a gazdaságot hozta szóba, negyven éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatás. Ez nem gyengíti rendszerkritikájukat?

–   Ha egy országban úgy nő papíron a foglalkoztatás, hogy vele együtt a szegénység is nő, akkor ott nincsenek rendben a dolgok. Ez a helyzet itthon is. Érdemi munkahely-teremtési programot a mai napig nem indított a kormány, helyette számos tekintetben folytatta elődei elhibázott gyakorlatát. Jelenleg nem elég hangsúlyos a belföldi tőkeképző képesség megerősítése, annál inkább a külföldi tőkét próbálják idecsábítani, viszont jellemzően nem a magas hozzáadott értéket előállító munkafolyamatok jönnek hozzánk, hanem az alacsony bérszínvonalhoz illeszkedő, kevésbé termelékeny fázisok. Pedig nekünk a humán tőkénkre, az innovációra, a tudásgazdaságra, a magas hozzáadott értékű termelésre, az unión belüli felzárkózásra kell koncentrálnunk. Nem arra, hogy kiszolgáltatjuk magunkat például egy újabb szabadkereskedelmi egyezménynek, mint amilyen most áll küszöbön az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Ez egy nonszensz helyzet, ebbe nem szabad belemennünk.

–   Hogyan lehet ebből kimaradni?

–   Az Orbán-kormánynak meg kell vétóznia, ám kettős beszédet folytat ebben a kérdésben is. Itthon mintha lennének kifogásai, Brüsszelben viszont sokkal békülékenyebb hangot üt meg. Holott ez tipikusan olyan ügy, amivel nem lenne szabad játszani, hiszen a nemzeti szuverenitásunk a tét. Magyarország egy ilyen megállapodásból nem tud jól kijönni.

–   A napokban Schiffer András társelnökkel együtt keresték fel And­ré Goodfriend amerikai ügyvivőt.
Mi volt a megbeszélésen a téma?

–   Az ügyvivő úr meghívásának tettünk eleget, kifejezetten hosszú beszélgetés volt, s az egyik témája pont az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény, amelyet –   ismétlem –   mi masszívan ellenzünk. Felvetettük a lehallgatási ügyet is, arról érdeklődtünk, volt-e ilyen Magyarországon is, és ha igen, kiket hallgattak le. Schiffer Andrásnak az Egyesült Államokban ígérték meg, hogy külföldi, így magyar állampolgárok is jogorvoslatot kérhetnek, kíváncsiak voltunk, ez hol tart. Egyelőre várjuk a választ. Szóba került a keleti nyitás is. Az energiafüggőségünk nőtt Oroszországgal szemben, és ez aggasztó. Úgy gondoljuk, hogy az ország energiapolitikájában az a helyes út, ha diverzifikálunk, a forrásokat ésszerűen megosztjuk, emellett persze energiatakarékosságra van szükség: egy századvéges kutatás szerint felére lehetne csökkenteni az energiafogyasztásunkat az épületek megfelelő szigetelésével, nyílászárók cseréjével. Egy épületszigetelési program, zöld gazdaságfejlesztéssel együtt ráadásul több százezer igazi új munkahelyet teremtene.

–   Fölteszem, az ügyvivővel a kitiltási botrány témakörében is eszmét cseréltek. Okosabbak lettek?

–   André Goodfriend megerősítette, hogy az Egyesült Államok a vízumpolitikáját gyakorolta, amikor magyar állampolgárokat kitiltott a területéről. Továbbá azt is, hogy a magyar kormánynak minden lehetősége megvan arra, hogy kivizsgálja az ügyet.

–   Az amerikai vízumpolitikában is lehetnek azért lyukak, a sajtó például most írta meg, hogy a gabonautaztatási áfacsalási ügy egyik gyanúsítottja éppen Floridában nyaral.

–   Tévedés ne essék, ez a kitiltási botrányba fajuló ügy nem 2014 novemberében kezdődött, hanem 2013 novemberében, amikor Horváth András volt adóhivatali dolgozó a „zöld dossziéjával” kiállt a nyilvánosság elé. Az LMP már akkor azt szorgalmazta, hogy tisztázódjon az ügy. Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményeztük, ám javaslatunkat továbbra is parkoltatja a Fidesz. Az első, akinek nekiestek, az Horváth András volt. Azóta zajlik ugyan a nyomozás, de érdemi eredményeket nem látunk. Javasoltuk azt is, hogy ott a Kehi, vizsgálja ki az ügyet, ezért tartjuk. Mellár Tamás professzor javasolta, hogy egy szakértő csapat tárja fel az ügyet, de semmit nem csinálnak. Magyarországnak az az érdeke, hogy tisztán lássunk. Hozzáteszem, Horváth András is bemutatta, kormányokon átívelő ügyről van szó, már Gyurcsányék óta gyakorlat az üzemszerű áfacsalás. Hogy nem tesz semmit, a politikai felelősség a kormányé.

–   Mi a magyarázata, hogy más pártokhoz hasonlóan az LMP sem tudott tőkét kovácsolni a kormánypártok népszerűségvesztéséből?

–   Az emberek jelentős tömegeinek elfordulása a politikától kőkemény üzenet az elmúlt évtizedek politikai elitjei számára. Az, hogy ennyi ember csalódott, és az, hogy az LMP életben maradt, sőt erősödik, azt jelzi, van igény egy tisztességesebb politikai formációra. Az LMP továbbra is azoknak kínál politikai otthont, akik kiábrándultak az Orbán-rendszerből, és nem kívánják vissza a korábbi időszak álbaloldali árnyait sem. Nekünk ott kell lennünk a gáton, tenni a dolgunkat. Nem fogják habos kakaó kíséretében átadni a helyüket, azért meg kell küzdeni. Hozzáteszem, nekünk van egy olyan történelmi küldetésünk is, hogy ne a Jobbik szerezze meg ezt a pozí­­ciót, a szélsőjobb erősödése ugyanis Magyarország jövője szempontjából végzetes veszélyekkel járna.