Belföld

A Fidesz köztéren és telefonon tájékoztatja a választópolgárokat

Fotó bizonyítja, mi az MSZP igazi álláspontja a határvédelemről

A korábbi bejelentésnek megfelelően csütörtökön megjelenik az utcákon a Fidesz plakátja, amelyen Soros György és "a kerítésbontó ellenzék" látható - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Mint írta, ezzel egyidejűleg telefonos tájékoztató akciót is indítanak, amelyben tájékoztatják a választópolgárokat Vona Gábor "elhíresült Allah-os nyilatkozatáról".

Hidvéghi Balázs kedden mutatta be a Fidesz új plakátját. Akkor azt mondta: az Együtt bontanák le a határzárat feliratú plakát közepén Soros György látható, aki legutóbb Davosból "üzent hadat" Magyarországnak, "bejelentette, hogy részt fog venni a magyar választási kampányban". Hozzátette: Soros célja évi egymillió bevándorló betelepítése Afrikából és a Közel-Keletről, a határzár lebontása és az, hogy Magyarország is bevándorlóország legyen.

Ebben szövetségesei a magyar ellenzéki pártok vezetői, ők láthatók még a plakáton - mondta.

Ujhelyi István és a hidegvágó

Dömötör Csaba Facebook-oldalán osztott meg egy képet, amelyen Ujhelyi István volt MSZP-s politikus látható egy kerítésvágóval a kezében. A bejegyzés alább olvasható:

Objektum doboz