Belföld
A Fidesz kivizsgáltatná az ózdi helyzetet
A szóvivő az ORÖ elnökének lemondásáról és a postatörvényről is beszélt
Ózd jobbikos polgármestere ugyanis öt jogcímen vesz fel havonta csaknem egymillió forintot, és ahelyett, hogy a Jobbik számon kérné, védi és falaz neki, ahogy Kovács Béla korrupciós ügyében tette - hangzott el.
Ez az elképesztő álláshalmozás nemcsak erkölcstelen, törvénytelen, de maga a korrupció - fogalmazott Halász János, aki kitért arra is, hogy a kifizetőhelyek egyike önkormányzati cég, ami végképp felháborító és példátlan egy polgármester esetében.
Jobbik: Már volt vizsgálat
A Jobbik szerint a jegyző és a kormányhivatal már megvizsgálta Janiczak Dávid ózdi polgármester ügyét és nem állapítottak meg összeférhetetlenséget.
A Jobbik érthetőnek nevezte a Fidesz "kétségbeesését", amit azzal indokolt, hogy a borsodi város a Fidesz alatt pénzügyi gondokkal küzdött, míg most a település stabil anyagi háttérrel rendelkezik.
"Látható, hogy a sorozatos köztörvényes bűncselekmények - mint például a dunaújvárosi gyilkossági ügy, a fidelitasos tömegverekedés -, az oktatás és az egészségügy káoszba taszítása, illetve a sorozatos korrupció mocsarába keveredett Fidesz igyekszik elterelni a közvélemény figyelmét ezekről a témákról, mivel egyre világosabban látszik: a Jobbik hatékonyan képes vezetni egy nagyvárost, így hatékonyan lesz képes vezetni az országot is" - fogalmaztak a közleményben.
Megjegyezte: ez egy "jobbikos korrupció", hiszen a Jobbik egyik prominense tavaly arról beszélt a politikus bűnözés minősített esete az álláshalmozást. Novák Előd pedig korábban szintén többször beszélt arról, hogy milyen fontos szerepet vállalnak ennek visszaszorításában, élen járnak a politikusi álláshalmozás elleni küzdelemben, még alapszabályt is módosítottak ezért. "Bort isznak és vizet prédikálnak" - összegzett Halász János.
Riz Gábor, országgyűlési képviselő azt mondta: 2014 őszén nagyarányú többséggel választották meg Janiczák Dávidot polgármesternek, akkor azt hirdette rendet és tisztaságot visz a közéletbe, hogy a politikusbűnözésnek, és álláshalmozásnak vége.
Ehhez képest polgármesterként 621 ezer 500 forintot keresett, ehhez egy 90 ezer forintos költségtérítés-kiegészítés jár. Emellé megyei közgyűlési tagságáért 124 ezer forintot vett fel, és további közel 100 ezer forintot kapott közbeszerzési bírálóbizottsági tagságáért.
Olyan nonprofit kommunikációs kft-ben is felügyelőbizottsági elnök, amely a város saját cége. A céget a polgármester ellenőrzi, miközben sokszor aláíró is engedélyezőként. Az álláshalmozással szerinte hitelét veszítette az a polgármester, aki mást mondott 2014 őszén és mást cselekedett 2015 végére.
"A Jobbik nem a magyar emberek oldalán áll"
A Fidesz szerint a Jobbik ismét egyértelművé tette, hogy nem a magyar emberek oldalán áll és azokhoz csatlakozott, akik nem hajlandóak megvédeni a magyar emberek biztonságát.
A nagyobbik kormánypárt arra reagált, hogy Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője bírálta, hogy a kormány még nem nyújtotta be az Országgyűlésnek a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó javaslatát, ami szerinte ellentmond annak, hogy az emberek biztonságát és a mielőbbi cselekvést tartják a legfontosabbnak.
A Fidesz válaszában közölte: a Jobbik azoknak az oldalára állt, akik nem támogatták a kerítés építését, akik nem támogatták, hogy katonákat és rendőröket küldjenek a határra, akik nem támogatták a bevándorlási szabályok szigorítását, és akik be akarják engedni a bevándorlókat. A Fidesz szerint az ellenzéki pártok szembefordultak a magyar emberek érdekeivel.
A Fidesz számára a magyar emberek biztonsága az első, ezért további lépéseket kívánnak tenni annak érdekében, hogy erősítsék a mindennapok biztonságát - emeli ki a közlemény.
A postatörvény módosításáról kérdésre válaszolva Halász János azt mondta: a Magyar Posta két típusú feladatot végez, egyrészt közérdekű postai szolgáltatásokat biztosít, illetve a piacon más versenytársakkal együtt nyújt szolgáltatásokat. Most olyan adatokat tudhatnak meg a versenytársak, amelyeket ők maguk ugyanakkor nem adnak ki, ezért van szükség a módosításra. A visszamenőleges hatály pedig a már folyamatban lévő ügyek miatt fontos - emelte ki.
Egy kérdésre az Országos Roma Önkormányzat elnökének lemondásáról, megerősítette az előző nap általa elmondottakat. A vizsgálat ami zajlik alapos, és ennek lezárulta után mindenkinek le kell vonnia a megfelelő következtetéseket. Lehet, hogy az elnök már hamarabb le akarja vonni, lehet, hogy ez csak egy politikai nyomásgyakorlás a részéről - közölte Halász János, aki szerint a vizsgálat és az eredménye nem szabad, hogy összekeveredjen a lemondásával.
További felvetésre az Együtt követeléséről, hogy Balog Zoltán a Szépművészeti Múzeumból történt festménykölcsönzés miatt vonja vissza Baán László főigazgatói megbízatását, azt mondta: az Együtt sok sületlenséget állított már, ez is abba a sorba tartozik. Miért kellene távoznia? - tette fel a kérdést. Értékelése szerint a legjobb múzeumigazgató, nagyszerű intézményt hozott létre, egy olyan műhelyt, amely a világ vezető múzeumai közé emelte a Szépművészeti Múzeumot. Ez döntően Baán Lászlónak köszönhető és nem szabad összekeverni a magán-, illetve a munkahelyi dolgokat. Abban, hogy magánemberként jóban van Habony Árpáddal, semmi kivetni való nincs - jelentette ki.