Belföld
A DK nem akar együttműködni a Jobbikkal
Egykor „holokamuzott”, ma a roma származást nehezményezi a debreceni jobbikos+VIDEÓK
Azt gondoljuk továbbra is, hogy a Jobbik minden cukiskodás ellenére egy rasszista, kirekesztő, antiszemita párt. Orbán rendszerét demokratikus, normális, liberális baloldali kormányzásra kell cserélni, nem pedig egy még szélsőségesebben jobboldalira - fogalmazott a DK politikusa, aki a Jobbikkal való együttműködés ellen foglalt állást a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában hétfőn.
Úgy tűnik, a Jobbikban még mindig szép számban vannak, akik nem igazán idomultak Vona Gábor, a párt elnökének új irányvonalához. A minap például Ágoston Tibor, a párt helyi képviselője, a Debreceni Közgyűlésben háborodott fel, amiért a testület egy roma származású fiatalt díjazott egy tehetséggondozó programban. Ágoston Tibor elmondta, hogy szerinte a fiú nem érdemelte ki a támogatást, mert "bizonyos hiányosságai" vannak, de pontosan nem fejtette ki, hogy melyekre gondolt.
"Ha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és ne olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program" - mondta a jobbikos képviselő.
Forrás: MTI, RTL Klub