Belföld

Soltész Miklós: A templomok felújítása nem öncélú tevékenység

Ezzel a segítséggel az egyházakat és a keresztény közösségeket akarják megerősíteni

Amikor a kormány templomok vagy közösségi házak felújítását, építését támogatja, azt nem öncélúan teszi – erről Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt Gávavencsellőn a megújult Nagyboldogasszony plébániatemplom szombati átadásán.

Soltész Miklós: A templomok felújítása nem öncélú tevékenység
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Kiemelte, e segítséggel az egyházakat és a keresztény közösségeket akarják megerősíteni, hogy olyan fiatalokat nevelhessenek, akik nemcsak szeretik hazájukat, hanem családjukban és közösségeikben is példát tudnak mutatni, hogy a templomok száz év múlva is megteljenek emberekkel.

Az államtitkár köszöntőjében emlékeztetett, októberben több fontos történelmi eseményre is visszatekintünk; október 6-án az aradi vértanúkra, 23-án az 1956-os forradalomra és Kapisztrán Szent János halálára, most szombaton pedig Boldog IV. Károlyra emlékezünk, aki szerette hazáját, száműzetésében is tisztelte a magyarokat, és királyként „fantasztikusan vezette nemzetét".

Kapcsolódó írásaink