pr cikk

Életmentő kézikönyv szülőknek

A november végén megjelenő könyv teljes bevétele a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat munkáját segíti

A szülőknek szánt, november végén megjelenő, gyakorlatias és közérthető könyvével is a gyermekek egészségének megőrzése és az életmentés a célja a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak. A Gyermekmentő kézikönyv szülőknek” című, 270 oldalas könyvet közel negyed évszázados, gyermekrohamkocsiban és gyermek-mentőorvosi kocsikban, valamint a szülők felkészítő képzése során szerzett tapasztalatok alapján állították össze az alapítvány orvosai. A könyv nemcsak felkészít a nem várt, akár életveszélyes helyzetekre, de több mint 300 fényképe, rajza és folyamatábrája, a könnyen érthető szövegek, a gyorsan átlátható szerkezet arra is alkalmassá teszik, hogy a legnagyobb bajban fellapozva is gyors segítséget nyújtson. A Magyar Fejlesztési Bank támogatásának köszönhetően ráadásul a könyv teljes bevétele az Alapítvány munkáját segíti majd.

Életmentő kézikönyv szülőknek
A könyv egyik szerzője, Dr. Goschler Ádám szerint a jól képzett laikus elsősegélynyújtók szerepe felbecsülhetetlen a beteg elsődleges állapotfelmérésében, a szakszerű segítségkérésben és az egyszerű, de sokszor életmentő beavatkozások elvégzésében

Hívjam a mentőket? – az esetek többségében ez az első kérdés, ha bárki bajba kerül, hirtelen rosszul lesz vagy balesetet szenved, hiszen nem mindig egyértelmű egy laikus számára, hogy milyen beavatkozásra van szükség és mennyire sürgősen. A legrosszabb az, ha olyankor nem hívnak segítséget, amikor igazán szükség lenne rá, de az sem jó, ha minden horzsoláshoz mentőt hívunk, hiszen a kapacitások szűkösek, így lehet, hogy olyannak nem jut időben ellátás, akinek nagyobb szüksége volna rá.

Amíg a gyermekrohamkocsi megérkezik

A Gyermekmentő kézikönyv szülőknek – amíg a gyerekrohamkocsi megérkezik” című könyvből nem csak az életmentés alapjait sajátíthatjuk el, de azokra a kérdésekre is megkapjuk a választ, hogy mikor kell (és mikor nem) hívni a mentőket, hogyan lehet eldönteni, hogy a gyermek állapota mennyire súlyos, mit kell mondani a diszpécsernek és hogyan kell várni a segítség érkezését (például tegyük a mentőknek szabaddá az utat, nyissuk ki az ajtót, hagyjunk vagy csináljunk nekik helyet, hogy dolgozni tudjanak). A 48 fejezetben az életmentő beavatkozások bemutatásán túl helyet kapott a könyvben minden olyan betegség és baleset – és annak az alapvető kezelése is – amely nehézséget okoz a szülőknek, a krupptól, a csípéseken és az orrvérzésen át, a mérgezéseken keresztül a súlyos napégésekig. Mindezeken kívül a könyvben olvashatunk tanácsokat arról is, mi legyen az otthoni sürgősségi felszerelésben, hogyan adhatjuk be a gyógyszereket a sérült, beteg gyereknek vagy miként előzhetjük meg a baleseteket és alakíthatunk ki biztonságos otthont.

A kézikönyv megvásárlásával nem csak tudást és felkészültséget lehet szerezni, hanem a Szent Márton Gyermekmentőt is támogathatjuk.
A kézikönyv megvásárlásával nem csak tudást és felkészültséget lehet szerezni, hanem a Szent Márton Gyermekmentőt is támogathatjuk.

Évi négyezer mentés tapasztalata

A könyvet a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány mentőorvosai írták. Az alapítvány mentőegységei a szervezet 1999-es alapítása óta több mint 56 ezer bajba jutott, beteg vagy balesetet szenvedett gyermek helyszíni ellátását végezték el. Az Országos Mentőszolgálat kötelékében a gyermekmentő kocsik az ország három régiójában, Budapesten, Miskolcon és Debrecenben sietnek a beteg vagy balesetet szenvedett gyermekek segítségére.

A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat nemcsak a súlyos, életveszélyes állapotú csecsemők és gyermekek magas színvonalú helyszíni ellátásában és szállításában számít az ország vezető szakmai csapatának, hanem e speciális szaktudás oktatóiként is tevékenykednek. Orvosi szakkönyv kiadása, magas színvonalú szakmai kongresszusok megrendezése mellett a szakdolgozóknak és szülőknek is tartanak továbbképzéseket, de készítettek a YouTube-on bárki számára elérhető oktató videókat is a gyermekmentésről. A könyvben az oktatások tapasztalatait szintén felhasználták.

Az évi átlagosan négyezer mentés tapasztalataiból pontosan tudjuk, mennyit ér az időben megkezdett újraélesztés. A jól képzett laikus elsősegélynyújtók szerepe a beteg elsődleges állapotfelmérésében, a szakszerű segítségkérésben és az egyszerű, de sokszor életmentő beavatkozások elvégzésében felbecsülhetetlen.” – mondja Dr. Goschler Ádám, a Szent Márton Gyermekmentő Közhasznú Alapítvány gyermekmentőorvosa, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Terápiás Osztály csecsemő- és gyermek intenzív terápiás szakorvosa.

Hozzáteszi: sajnos sokszor azt is látták, hogy a szülők, nagyszülők, gyermekre felügyelő személyek rossz helyzetfelismerése, óvatlansága, tapasztalatlansága és a szükséges teendők elmaradása – vagy éppen a rossz, korszerűtlen gyakorlat alkalmazása – minden jószándék ellenére életveszélyes helyzetet eredményezhet és néha sajnos tragédiába torkollhat.

A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat mentőegységei több mint 56 ezer bajba jutott gyermeket láttak el a szervezet 1999-es alapítása óta.
A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat mentőegységei több mint 56 ezer bajba jutott gyermeket láttak el a szervezet 1999-es alapítása óta.

Mindenkinek, aki gyermekekkel foglalkozik

A szerzők – Dr. Goschler Ádám, Dr. Horváth Klára Phd, és Dr. Vadas Réka, akik mindannyian a Szent Márton Gyermekmentő Közhasznú Alapítvány gyermekmentőorvosai, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Terápiás Osztály orvosai –mentőorvosi és kórházi munkájuk tapasztalataiból tudják, melyek a leggyakoribb sürgősségi helyzetek, amelyek a csecsemők és a gyermekek életveszélyes állapotához vezetnek. Számtalan, laikusok számára szervezett oktatásuk során pedig képet kaptak arról is, hogy a szülők milyen félelmekkel néznek szembe, milyen dilemmákkal találkoznak, és mely kérdésekre keresnek leggyakrabban választ.

Éppen ezért a könyvben nem csak az azonnali beavatkozást igénylő, életveszélyes állapotok esetén alkalmazandó eljárásokat mutatják be, de minden olyan „hétköznapi” vészhelyzetet is tárgyalnak, ahol felmerülhet a sürgős segítségkérés szükségessége. Így a legmodernebb nemzetközi szakmai ajánlások alapján ismertetik a láz- és fájdalomcsillapításra, a fülfájásra, a fejsérülésekre, az allergiás reakciókra, a kiütésekre vagy éppen a sebek ellátására vonatkozó irányelveket is.

A könyv éppen ezért ajánlott minden szülőnek, leendő szülőnek, nagyszülőnek, nagybácsinak és nagynéninek, nagytestvérnek, óvodai és bölcsődei pedagógusnak, védőnőnek, bébiszitternek, vagyis mindazoknak, akik gyermekekkel foglalkoznak. A könyv megvásárlásával pedig nem csak tudást és felkészültséget lehet szerezni, hanem a Szent Márton Gyermekmentőt is támogathatjuk, hiszen a Magyar Fejlesztési Bank segítségével az értékesítésből származó nettó bevétel már teljes egészében az alapítvány munkáját segíti: a könyv megjelentetésével kapcsolatos költségeket ugyanis a bank magára vállalta.

Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhattunk a könyv megjelentetéséhez. Az MFB elkötelezett támogatója a Szent Márton Gyermekmentő Közhasznú Alapítvány munkájának és partnere a tudás megosztását célzó törekvéseknek.” – mondta Milassin Levente, az MFB Marketing és Kommunikációs igazgatója.

Az MFB támogatásával az Alapítvány tavaly vásárolhatott új gyermekrohamkocsit, de támogatták a szervezet képzési programját és az oktatóvideók létrehozását is. „Az MFB tevékenysége elsősorban a magyar vállalkozások fejlesztésére irányul, ugyanakkor elkötelezett híve a társadalmi felelősségvállalásnak. A bank üzleti működése során is fontosnak tartja a fenntarthatósággal kapcsolatos ügyek támogatását, emellett kész a szélesebb társadalmi rétegeket érintő kezdeményezéseket, alapítványokat is felkarolni” – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

Hozzátette: „hiánypótló, gyakorlatias, közérthető kiadvány jött létre, amely óriási szakmai tudást és tapasztalatot sűrít magába. A „Gyermekmentő kézikönyv szülőknek – amíg a gyerekrohamkocsi megérkezik” című könyv minden fejezete, minden ábrája empátiát, türelmet és higgadtságot sugároz, ami talán a legnagyobb segítséget jelentheti a bajba jutott gyermekek hozzátartozói számára. Minden szülő, nagyszülő vagy gyermekkel foglalkozó szakember számára nélkülözhetetlen, helye van minden családi könyvespolcon.