Belföld

Visszapillantó

Egyre növekvő érdeklődés mellett kerül megrendezésre évről évre a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezésében a Békemenet. A tavalyi volt a nyolcadik a sorban.

Visszapillantó
Fotó: MH/Katona László
Békemenet
Fotó: MH/Katona László

Az október huszonharmadikán, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanötödik évfordulójára megrendezett menet nem a szokásos útvonalon, hanem a 2006-os tüntetések rendőrterrorjának helyszínein haladt végig. A tömeg a Műegyetemtől indult a központi rendezvény helyszínére.

Békemenet
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Csizmadia László, az alapítvány elnöke az indulás előtt a résztvevőknek azt mondta: „készek vagyunk együtt az európai zsidó-keresztény civilizáció megvédésére”. A nemzeti lobogók mellett feltűntek a székely zászlók is. A vonulók közül többen Stop Gyurcsány! feliratú táblát tartottak, míg a több százezres tömeg elején egy kifeszített molinót vittek, amelyen a Soha többé! felirat volt olvasható, utalva a 2006-os rendőri brutalitás áldozataira.

Békemenet
Fotó: MH/Hegedüs Róbert