Belföld
Csalással vádolt egykori jobbikos politikusok
Uniós pénzcsapolás
Az egykori politikusokat az Uniónak különösen nagy kárt okozó költségvetési csalással vádolják. A nyomozás az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult az Európai Parlament volt képviselője, Szegedi Csanád ellen, aki 2012 júliusáig a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyik vezetőjeként politizált. Gyanúsítottként 2018-ban hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen.
A vádirat szerint a volt EP-képviselő 2009 és 2014 között, a mandátuma gyakorlása során a támogatási összegek jelentős részét tulajdoníthatta el. Jogtalanul szerezhetett meg például utazási költségtérítést, parlamenti asszisztenseit részben fiktív módon foglalkoztathatta, több esetben valótlanul számolhatta el a Brüsszelben fogadott látogatócsoportok költségeit vagy a kiadványok gyártására felvett támogatásokat.
A Budapest–Brüsszel között repülőgéppel megtett, lényegesen olcsóbb utakat például rendre a magasabb költséggel járó, személygépkocsival megtett útként számolták el – részletezte a lap. A volt EP-képviselő halmazati büntetésként akár tíz évet is kaphat. Virág József Szegedi Csanád Brüsszelbe bejelentett asszisztenseinek egyike volt, ugyanakkor a Péterfy Sándor Utcai Kórház onkológiáján dolgozott.
A napilap felidézte, hogy a szintén jobbikos Kovács Bélát az európai unió intézményei elleni kémkedésben és az unió kárára elkövetett költségvetési csalásban mondták ki bűnösnek, két év szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását öt évre felfüggesztették.