Belföld

Süllyesztőbe kerülhet az SZFE diákjainak első féléve

Az igazolatlan szorgalmi időszak azokat a fiatalokat is fájdalmasan érintheti, akik tanulmányaikhoz diákhitelt vettek föl

Jelenleg még nem világos, mi lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptemberben kezdődött félévének a sorsa. A kérdés különösen annak fényében vetődik föl élesen, hogy a diákok bíróság által első fokon jogszerűtlennek ítélt dolgozói bojkottja miatt gyakorlatilag semmiféle oktatási tevékenységben nem részesültek és részesülnek a campuson – azaz jelen állás szerint nincs mit igazolni.

Süllyesztőbe kerülhet az SZFE diákjainak első féléve
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Információink szerint talán már a hét második felében eldőlhet, igazolják-e a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak első félévét. Az ügyre vonatkozó kérdést természetesen feltettük az Oktatási Hivatalnak (OH), ám arra lapzártánkig nem érkezett felelet. A kérdés különösen annak fényében jogos, hogy a campuson az elmúlt hónapokban gyakorlatilag semmiféle érdemi oktatási tevékenység nem folyt – és jelen pillanatban sem folyik.

Az idei tanév első félévére vonatkozó felvetés természetesen kiterjeszthető a másodikra is, hiszen ha a Fővárosi Törvényszék által első fokon jogszerűtlennek ítélt dolgozói bojkott tovább tart, akkor akár a teljes, 2020–21-es tanév elveszhet a diákok számára. Az OH-nak küldött elektronikus levelünkben arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy az esetleges igazolatlan félév hány diákot érint, de lapzártánkig erre sem érkezett felelet. Az egyetemről származó információink szerint jelenleg az az erkölcsileg erősen vitatható gyakorlat folyik, hogy a diákoknak a tüntetés függvényében írják jóvá a KRÉTA-rendszerben az óráikat – azaz aki például három órát demonstrál, neki ennyi órája lesz igazolva.

Lapunk úgy tudja, az egyetem diákjai között régóta szóbeszéd tárgya, hogy ez a félévük – tegyenek bármit is – valójában elveszett. Ez különösen azokat a fiatalokat érintheti majd fájdalmasan, akik diákhitelt vettek föl, így a végzésük ideje kitolódik, és ennek nyomán a törlesztési összegük is megugorhat.

Tovább súlyosbíthatja a helyzetüket, ha az ügyük jövőre sem rendeződik, így ugyanis egy teljes tanévük tűnhet el a süllyesztőben. Mint arról többször beszámoltunk, az SZFE átalakítását ellenzők érvei nem állják meg a helyüket, ugyanis mind az egyetemi autonómia, mind az oktatás szabadsága továbbra is maradéktalanul biztosított a campuson.

Kapcsolódó írásaink