Súlyos mélypontról indult a Magyar Honvédség újrafegyverzése 2010 után

Szlovákia a rossz magyar példával szemben nem építette le a kétezres évek közepén a nehézfegyverzetét, hanem megtartotta, például a BMP–2-es gyalogsági harcjárműveit is – mondta lapunknak Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője. Emlékeztetett, 2010 előtt ötszáz BMP–1-et vontunk ki a hadrendből, amelyek mára elavultak lennének ugyan, de a Lynx rendszerbe állításáig hasonló képességünk nem lesz. A BMP modernebb szlovák verziója a magyar BTR–80- és BTR–80A-nál jobbnak tekinthető, lánctalpas, és erősebb a páncélzata. Különbség még, hogy Szlovákia megtartotta a saját gyártású önjáró tarackjait – amelyeket mi a BMP-vel párhuzamosan vontunk ki – s hamarosan pótoljuk az ultramodern PzH-2000-rel. Északi szomszédunk nem építette le a fegyvergyártását sem, hanem fejlesztette azt. Ráadásul Szlovákia 1993-as megalakulása óta GDP-arányosan mindig többet költött haderejére, mint mi. A fejlesztés részeként a közelmúltban vásároltak modern Black Hawk helikoptereket.

Ukrajna hatalmas fegyverkészletet örökölt a Szovjetuniótól – közölte a szakértő, hozzáfűzve, Ukrajna fölénye minden területen óriási. Arra a felvetésre, hogy konfliktus esetén a NATO egészével találnák szemben magukat, Demkó Attila leszögezte, ilyesmi jelen pillanatban kizárt, de a közös védelemről szóló és oly gyakran idézett ötödik cikkely értelmezése politikai kérdés, szó sincs minden esetben automatikus védelemről. Ennek kapcsán felidézte, a NATO-ban belső konfliktusból is van elég – pél­dául a görög–török viszály –, és a szervezet ma sajnos nem az, mint akár egy évtizede volt. Bár az ukránok 2014-ig rengeteg fegyvert eladtak, még mindig óriási mennyiségekkel rendelkeznek. Az utóbbi időben a háború miatt beindult a haderő fejlesztése, GDP- arányosan a magyarnál jóval több, három százalék jut erre a célra. Ukrajna ötmil­liárdot, Szlovákia durván kétmil­liárd dollárt fordít a hadseregére.

Románia egyetlen pillanatig sem gondolkodott haderő-leépítésben, még akkor sem, amikor a NATO a könnyű, telepíthető erőket részesítette előnyben, és mi erre hivatkozva vontuk ki a nehéztechnikát – mutatott rá a szakértő. – Ezért Romániának komoly hadiipara van, továbbá francia és izraeli segítséggel modernizálták a harckocsikat és a légierőt. Most új amerikai fegyverzetet vásárolnak, s óriási költségvetési erőfeszítéseket tesznek a fejlesztésért – durván annyit költenek e területre, mint a jóval nagyobb és háborúban álló Ukrajna. Hadrendbe állítják a Patriot rakétákat, a légierőben F–16-os gépek szolgálnak, de gondolkodnak F–35-ösök beszerzésében is.

Emellett olyan tüzérségi rendszert (HIMARS) vásárolnak, amelynek hatótávolsága akár háromszáz kilométer is lehet.
Szerbia komoly, de nem minden tekintetben modern haderőt tart fent – folytatta Demkó Attila. Hozzátette, a szerbek a délszláv háborúk miatt is kiemelten kezelték ezt a területet, s bár jóval szegényebbek, mint mi, nagyjából a GDP 1,75 százaléka jut a haderőre.

Horvátország szintén nem követte a 2010 előtti magyar példát a leépítésben, például azt a PzH–2000-es önjáró tarackot, amit mi tavaly vásároltunk meg, ők már korábban beszerezték. A harckocsik közül a jugoszláv időkből az M–84-es tankokat örökölték meg. A légierő fejlesztése viszont nem sikerült túlzottan jól, a horvát Mig–21-ek állapota nagyon rossz, mára alig néhány bevethető - részletezte a szakértő. - Gondolkodtak a váltásban, de gazdasági helyzetük miatt egyelőre nem várható e téren elmozdulás.

Szlovénia kis állam, hadserege is kicsi, nincsenek vadászgépei, így légterük védelmét az olaszokkal együtt mi látjuk el. Ausztria nem NATO-tag, így nem vonatkoznak rá a szervezeti kötelezettségek, GDP-arányosan nem költenek sokat a hadseregre, bár a konkrét összeget tekintve még mindig előttünk járnak.

A haderőfejlesztési program révén most kezdünk visszajutni a hazánk méretének megfelelő szintre – véli Demkó. - Bár kevesebb eszközünk lesz, mint a leépítések előtt, de ennyire modern haderő nem akad majd a térségben. A román fegyverkezési program jóval nagyobb, mint a magyar, de kevésbé végiggondolt, mint a miénk, így büszkék lehetünk a Zrínyi 2026 programra.