Krónika

Továbbra is indokolt a járványügyi megelőző szabályok fokozott betartása

Továbbra is indokolt a járványügyi megelőző szabályok fokozott betartása - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden azzal összefüggésben, hogy a Covid-19 fertőzés „halmozódását” észlelte a helyi járványügyi hatóság egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oktatási intézményben.

Továbbra is indokolt a járványügyi megelőző szabályok fokozott betartása
A járványügyi készültség érvényben van, és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó megelőző szabályok betartása kiemelten fontos magunk és mások védelme érdekében (képünk illusztráció)
Fotó: Getty Images

A közlemény szerint a néhány nappal ezelőtt megbetegedett pedagógus esetében a kontaktkutatás kiderítette, hogy nagy valószínűséggel egy korábbi, zártkörű értekezleten fertőződhetett meg. A kontaktok körében eddig elvégzett PCR laboratóriumi vizsgálatok 21 embernél pozitív eredménnyel zárultak.

A járványban Borsod megyeiek mellett egy Heves megyei lakos is érintett - tették hozzá. Jelenleg három embert ápolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház infektológiai osztályán.

A szükséges járványügyi intézkedések megtörténtek; a szoros kontaktok járványügyi megfigyelés alatt állnak, jelenleg nem hagyhatják el otthonukat. Valamennyi fertőzött beteget elkülönítették, azok, akiknél jelentkeztek a tünetek, kórházban, illetve otthonukban vannak.

Az NNK az eset kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi készültség érvényben van, és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó megelőző szabályok betartása kiemelten fontos magunk és mások védelme érdekében.

Hangsúlyozták, hogy kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató emberek álljanak munkába, menjenek közösségbe.

Tekintettel arra, hogy tünetmentes személy is hordozhatja a vírust, kiemelten fontos a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. Emellett szigorúan be kell tartani a köhögési, tüsszentési etikett szabályait. Figyeljünk oda a fokozott és folyamatos szellőztetésre és ne feledkezzünk meg a gyakori, alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés szükségességéről – írták.

Kapcsolódó írásaink

Még nem ért véget a járvány első hulláma

ĀSzlávik János szerint nem zárható ki, hogy újabb gócok alakulnak ki - A nemzeti konzultáció íveinek kitöltésével a kormányzatot segítjük a megfelelő intézkedések foganatosításában

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom