Belföld

Alapjogokért Központ: A polgármesteri feladatok ellátása egész embert kíván Őrsi esetében is

Ellenzéki pozícióhalmozás

Egy polgármesteri tisztséggel összeférhetetlen a felügyelőbizottsági tagság, ha maga a testület ügyvezető feladatokat is elláthat, döntést hozhat, ám erre a kérdésre persze csak a cégiratok pontos ismeretében lehet egyértelmű választ adni – mondta lapunk kérdésére Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője azzal kapcsolatban, hogy Őrsi Gergely II. Kerületi MSZP-s polgármester a kerületvezetés mellett a FŐKERT felügyelőbizottságának elnöki posztját is betölti.

Alapjogokért Központ: A polgármesteri feladatok ellátása egész embert kíván Őrsi esetében is
A momentumos Déri Tibor és Őrsi Gergely a Fővárosi Közgyűlésen
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Őrsi lapunknak kedden azt nyilatkozta, szerinte nem összeférhetetlen a két betöltött tisztség, kinevezését követően pedig a posztért neki járó havi illetményt „felajánlotta” egy, a FŐKERT-nél dolgozó alkalmazottnak, s erről bemásolta az ezt igazoló január 16-i kérvényt is. Az Alapjogokért Központ elemzője ugyanakkor kifejtette, nem az a döntő, hogy felvesz-e valamilyen juttatást a polgármester a felügyelőbizottsági tagság után, vagy hogy milyen célra fordítja a tisztség betöltéséért neki járó pénzt, hanem hogy ellát-e ilyen funkciót „ügyvezetőként”. Az pedig tény – folytatta Párkányi Eszter –, egy kerületi polgármesternek amúgy is sok feladata van, ez a tisztség egész embert kíván. A FŐKERT-nél betöltött posztjáért a szocialista polgármester egyébként havi bruttó háromszázhuszonkétezer forintot vehet fel. Az elemző szerint emellett munkájáért a polgármester államtitkári illetményt, tisztességes fizetést kap, tehát a pozíciók halmozásának jelensége azt bizonyítja, hogy a baloldali politikusok a tíz év ellenzéki lét után ki vannak éhezve a hatalomra. Az összeférhetetlenség annak kapcsán derült ki, hogy nyilvánossá tették a Fővárosi Közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozatait.

Kapcsolódó írásaink