Belföld

Szegregált cigány osztályt tanított Horváth Aladár

Roma jogvédő

Gyöngyöspata kapcsán a magyar miniszterelnököt feljelentő egykori SZDSZ-es Soros-növendék, jogvédő Horváth Aladár fia, ifjabb Horváth Aladár illegális bevándorlókat „taxiztatott” Ausztriába, embercsempészésért jogerősen két évet kapott – írta meg 2017-ben a Magyar Nemzet.

Szegregált cigány osztályt tanított Horváth Aladár
Horváth Aladár
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Idősebb Horváth Aladár életrajzából kiderül, hogy 1986-89 között a miskolci 40. sz. ált. isk. tanára volt, szegregált cigány osztályokat tanított, 1990-től a Soros-alapítvány támogatásával népművelő a békeszállói cigánytelepen, majd 1991-94 között a Magyarországi Roma Parlament elnöke. Később a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány tanácsadója. A Magyarországi Cigány Párt alapító elnöke azt állította, nem tudott fia embercsempészéséről, és úgy vélte, más családtagja nem is érintett az ügyben. Idősebb Horváth Aladár emberjogi aktivizálódása egyébként összefüggésben lehet azzal, hogy a Farkas Flórián-féle Lungo Drom ellenében szervezett cigányságot mozgósító politikai szervezetet.

Kapcsolódó írásaink

Áldozatok és felelősök Gyöngyöspatán

ĀTöbben hitelt vettek fel a Soros-szervezet által előre „beígért” szegregációs kártérítés reményében – számolt be lapunknak Horváth László fideszes képviselő

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom