Belföld

Megerősített védelem

Tavaly 2018-hoz képest 2,6-szor több illegális migráns próbált bejutni Magyarország területére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Főosztályának vezetője tegnap sajtótájékoztatón.

Megerősített védelem
Katonák
Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Balázs László az MTI tudósítása szerint elmondta, különösen 2019 utolsó negyedévében fokozódott a migrációs nyomás. Az 51. héten csaknem ezernégyszáz migráns érkezett Magyarország területére, 2020. január 1. és 5. között pedig már 803 emberrel szemben intézkedtek. A schengeni határ valamennyi szakaszán növekedést tapasztaltak az illegális migrációban, de kiemelten a szerb és a román határszakaszokon. Balázs László hangsúlyozta, hogy minden szomszédos állam hatóságaival jó az együttműködésük. Garas László dandártábornok, a Magyar Honvédség hadműveleti csoportfőnöke közölte: a határok védelmében részt vevő katonák számát a hétvégén megduplázták, ezen felül drónokkal és helikopterekkel segítik a légi felderítést. A katonák Bács-Kiskun és Csongrád megyében segítik a határok védelmét 2015 óta. A pluszerők vasárnap elfoglalták bázisaikat. Mindaddig fenntartják a jelenlegi létszámot, amíg arra szükség van, de ha kell, akár tovább is növelik – szögezte le Garas László.