Belföld
Egyre nagyobb a zűrzavar az új budapesti balliberális napilap elindítása körül

A Media1-nek a lap elindítóitól származó értesülése szerint azért nem tudott megjelenni pénteken az új ingyenes napilap, a Pesti Hírlap első száma, mivel a Milkovics Pál médiavállalkozó nevéhez köthető Global Post Hun Kft. egyelőre nem kapott a rikkancsos terjesztéshez közterület-használati engedélyt. A médiavállalat részéről a főszerkesztő, Kerényi György azt nyilatkozta a Media1-nek csütörtök este, hogy most egy immáron negyedik kérelmet is beadnak a Fővárosi Önkormányzathoz, abban a reményben, hogy a kérelmük eredményes lesz. Kerényi azt mondta, készen álltak az indulásra, több újságírót is felvettek, a lapot előkészítették. A főszerkesztő nyilatkozott a Klubrádiónak is sérelmezve, hogy - állítása szerint - nem kommunikált velük érdemben a városháza, ezért vártak az utolsó pillanatig, hogy nyomdába tudják-e adni a lapot, hátha mégis történik valami.
Ugyanakkor a Média1 azt is közölte, hogy a Fővárosi Önkormányzat pontosan meg nem nevezett illetékeseitől viszont úgy értesült, hogy a lap elindítás egyáltalán nem a főváros valamilyen bürokratikus döntési hibája miatt nem történt meg az előre beharangozott időben.
A Média1 informátora szerint a főváros nem kivételezhet a Pesti Hírlappal, és a városházának a közterület-használati szabályozásról szóló rendelet szövege alapján kell eljárnia. A jogszerűségre pedig most, amikor a városháza épp szakít a Lokál című kormányközeli lappal, különösen is figyelni kell – írta a média ügyekkel foglalkozó online lap. A Média1 érdekes módon a fővárosra utalva még azt is megjegyezte az új napilap megjelenésének elmaradásával összefüggésben, hogy az engedélyezési eljárást befolyásolhatta az a tény is, hogy a közterület-használati engedélyt benyújtó Kft. egyik tulajdonosa mögött egy Delaware-i adóparadicsomba bejegyzett vállalkozás, a Global Post International LLC áll. A lap forrása szerint bár azt nem tiltja semmi, hogy egy offshore hátterű Kft. igényeljen területhasználati engedélyt, de ha az engedélyezés során még kiskapukat is kinyitnának a cégnek, az egész ügy igencsak támadhatóvá válna.
A jelenlegi hírek alapján szinte semmilyen konkrétum nem tudható az egyértelműen balliberális célokat szolgáló új napilappal összefüggésben. A lapindítás kínos elmaradása mögött ezért minden bizonnyal egészen más okok állnak, mint ami a hivatalos magyarázkodásokban szerepel.
Feltehetően vagy a lap finanszírozási háttere nem biztosított vagy pedig vita alakulhatott ki a lap fölötti politikai irányítás birtoklásáról a Pesti Hírlapból hasznot húzni akaró balliberális politikai pártok között.
Egy biztos: az offshore háttér miatt nem tudható, hogy kik is a valódi tulajdonosai a lapnak, és kik azok a lapindítást feltehetően kívülről finanszírozó tőkések, akik a lap beindításával minimálisan járó százmilliós nagyságrendű veszteségeket átvállalják. De „természetesen” az sem tudható, hogy a lapindítás mögött álló pénzügyi körök melyik párt holdudvarába is tartoznak.