Belföld

Mértéktartó gazdálkodás Kőbányán

D. Kovács Róbert Antal: Ahol sok alpolgármestert választanak, sok bizottságot állítanak fel, ott egyértelműen az a cél, hogy a pártklientúrát pozícióhoz, álláshoz juttassák

Kőbánya más utat jár be, mint a többi, baloldali többségű önkormányzat. Bár a kormánypárti polgármester újrázni tudott, frakciója a képviselő-testületben egyfős kisebbségbe került. D. Kovács Róbert Antal szerint ebben a helyzetben kiegyensúlyozott, szélesebb egyeztetést kívánó városvezetést kell felépíteni.

Mértéktartó gazdálkodás Kőbányán
Visszatértek Budapestre azok a közéleti szereplők, politikusok, akik az ország vezetésében valamilyen módon már leszerepeltek – mondta a polgármester
Fotó: MH/Katona László

– Nem voltak nosztalgikus érzései a múlt keddi Fővárosi Közgyűlés után?

– Visszaköszön a múlt Budapesten, visszatértek azok a közéleti szereplők, politikusok, akik az ország vezetésében valamilyen módon már leszerepeltek. Elég csak Gyurcsány Ferenc korábbi pénzügyminiszterére, későbbi igazságügyi tárcavezetőjére, Draskovics Tiborra gondolni. És vannak olyanok is, akik egyszer már szétzilálták Budapest pénzügyeit, és most ismét komoly, felelős fővárosi beosztásokhoz jutottak. Nem a Karácsony által ígért megújulás köszöntött be Budapesten, hanem a régi gyakorlatnak a visszahozása.

– Az önkormányzati választások óta a balliberális holdudvar pozícióosztogatásba és közpénzszórásba kezdett. Mit gondol erről?

– Úgy vélem, azon testületekben, ahol markáns többségbe került akár az ellenzéki összefogás, akár a kormányoldal, mindig nagyon vissza­fogottan lehet és kell politizálni. Ahol sok alpolgármestert, tanácsnokot választanak, sok bizottságot állítanak fel, ott egyértelműen az a cél, hogy a pártklientúrát pozícióhoz, álláshoz juttassák.

– Kőbányán viszont más a helyzet: ön a kormánypártok színeiben lett polgármester, a képviselő-testületi ülésben viszont egy fővel az ellenzéknek van többsége.

– A két oldal – bármit is jelentsen az ellenzéki összefogás – kiegyenlítetten jelenik meg a kerületben, ezért olyan struktúrát kell kiépíteni a következő évekre, amely működőképessé teszi, egyensúlyi helyzetet teremt. Itt kell megállapodnunk olyan tisztségviselők választásában, akik képesek lesznek ezt az egyensúlyt képviselni, a kerület fejlődését biztosítani.

– Mit jelent programjának végrehajtása szempontjából, hogy nincs meg a képviselő-testületi többsége?

– Szerintem mi az elmúlt évek programjával nyertünk: Kőbányát fejlődő pályára tudtuk állítani, a kerületet egy kiszámítható, tisztességes városvezetés jellemezte. Ezért volt hiteles a helyiek számára az a program, amit megfogalmaztunk az elkövetkezendő időszakra. Nagy csodák egyébként nincsenek: ha Kőbánya fejlesztéséről, fejlődéséről gondolkodunk, akkor akár az ellenzék, akár a mi programunkat vizsgálva ugyanazok az elemek bukkannak fel, legfeljebb prioritásbeli különbségek vannak. A célok – azt lehet mondani – közösek. Nyilván van egy-két markáns véleménykülönbség, mint például a Hős utca vagy a Mázsa téri sportfejlesztés esetében, de sikerült olyan helyzetet teremteni a képviselő-testület alakuló ülésére, aminek köszönhetően megkezdődött a párbeszéd.

– Ha van nemzeti minimum, létezik kerületi minimum is?

– Ha klasszikusan műveljük a várospolitikát, és nem keverjük a kerület ügyeibe a nagypolitikát, akkor a döntések túlnyomó többsége konszenzussal meghozható.

– Azt mondta, sikerült olyan helyzetet teremteni, aminek köszönhetően megkezdődött a párbeszéd. Mi az, amiben ma konszenzus van Kőbányán az ellenzék és a kormánypártok között?

– A miénk mellett az ellenzéki összefogás és az LMP programja is megjelent a kampányban. Ki kell emelni a fenntartható fejlődés programját, amelyben megvan a konszenzus a pártok között. Biztos, hogy egyetértés lesz a szociálpolitika folytatásában, hiszen Kőbánya eddig is védőhálót adott az itt lakók számára, amely a jövőben is fenntartható és fejleszthető. Az egészségtudatosság programját is közösen tudjuk majd működtetni, és a kerületi szabadidős tevékenységek, a diák- és szeniorsportok támogatásában is konszenzussal tudunk majd együttműködni.

– Mi várható a Hős utca és a Mázsa téri sportfejlesztés ügyében?

– Az utóbbi években az önkormányzat azt a gyakorlatot folytatta, hogy egy bérlakás új vagy újbóli bérbeadásánál határozott időre kötöttünk szerződést. Ez elvezetett oda, hogy a kőbányai bérlakás-gazdálkodásban korábban jellemző éves milliárdos hiányt sikerült lefaragni harminc-negyven millió forintra. Megjegyzem, ugyanez Zuglóban még mindig milliárdos szinten van. A kőbányai ellenzék változtatna, azonban ha ez megtörténik, lazulni fog a kerületi költségvetési fegyelem.

– November 7-én megalakult a képviselő-testület. Mikről született döntés?

– Önkormányzati cégekről nem döntöttünk az alakuló ülésen. A felügyelőbizottságokkal a későbbiek­ben fogunk foglalkozni. Itt is a konszenzusra törekedtünk. Minden vezető tisztségben paritásos alapon tudtunk megállapodni. Bár a bizottságok számát csökkenteni szerettem volna, végül hat testületben, tizenhét bizottsági tagban állapodtunk meg. Ez a fővárosi tendenciákat nézve mértéktartó. Ugyanez igaz a tiszteletdíjak megállapítására is: nálunk bruttó háromszázötvenezer forintot jelent a plafon, de Kőbányán eddig is nagyon visszafogott tiszteletdíjrendszer működött, a legalacsonyabbak közé tartozott a fővárosban. Egyébként az a bizottsági elnök, aki másik három bizottságban is tag, ugyancsak maximum bruttó háromszázötvenezer forintos tiszteletdíjat kaphat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom