Belföld
Program a rászoruló településekért
Pintér Sándor és Kásler Miklós tájékoztatta a polgármestereket

Megerősítette korábbi információnkat: a kormány döntése értelmében a következő években háromszáz nehéz helyzetű település kap segítséget. Ebben az évben az első harmincegy helyszínen kezdődik el a munka, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat koordinál, a végrehajtásban egyházi karitatív és civil szervezetek is részt vesznek. Hangsúlyozta, bár számos kísérlet történt, nem valósult meg a romák integrációja, teljes beilleszkedése a társadalomba. A romák ma is gazdasági nehézségekkel és előítéletekkel küzdenek, ezen szeretnének javítani.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, Magyarország nem gyarapodhatott volna, ha az itt élő népek nem közösen lépnek fel, Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke pedig kijelentette, nincs az összes helyen használható módszer, minden település más és más beavatkozást igényel. Közös viszont, hogy a fókuszban mindenhol a gyermek áll.
Tegnap egyébként megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet, a 1353-as adományvonalat hívóknak köszönhetően a tervek szerint ezer rászoruló családok kap csomagot a segélyakció keretében.