Belföld

Kivételek a kötelező beutaló alól

A fő szabály szerint a háziorvos feladata, hogy a beteget megvizsgálja, majd szükség esetén tovább irányítsa

Általában azok a szakrendelések kereshetők fel beutaló nélkül, amelyekről a beteg tünetei alapján nagy bizonyossággal meg tudja állapítani, hogy a számára szükséges ellátást nyújtják.

Kivételek a kötelező beutaló alól
Rétvári Bence szerint az MSZP-sKorózs Lajos tájékozatlan
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A vonatkozó jogszabályok egyértelmű eligazítást adnak abban a kérdésben, melyik rendelést kereshetik fel a betegek orvosi beutaló nélkül, és melyekhez szükséges beutaló – szögezte le Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Korózs Lajos (MSZP) Mi a logikája annak, hogy melyik szakrendeléshez kell beutaló és melyikhez nem? című írásbeli kérdésére adott válaszában. Az államtitkár hangsúlyozta, a fő szabály az, hogy az ellátásokat beutalóval lehet igénybe venni, és a háziorvos feladata, hogy a beteget megvizsgálja, és ennek eredménye alapján irányítsa szükség esetén szakorvoshoz, esetleg kórházba. Azonban a szakrendelések egy része beutaló nélkül is felkereshető, elsősorban azok, amelyek olyan ellátást nyújtanak, amelyek szükségességét a beteg saját maga nagy biztonsággal meg tudja állapítani, tehát amelyek esetében a laikus is képes megítélni, hogy tünetei, panaszai, kérdései mely szakorvosi területhez tartoznak – közölte Rétvári. Hozzátette, ugyancsak beutaló nélkül igénybe vehető ellátások közé tartoznak azok, amelyek a szokásosnál is szigorúbb orvosi titoktartást igényelnek. Beutaló nélkül igénybe vehetők a bőrgyógyászati, nőgyógyászati és gyermeknőgyógyászati, urológiai, pszichiátriai és addiktológiai, fül-, orr-, gégészeti, valamint csecsemő- és gyermek fül-, orr-, gégészeti, szemészeti és gyermekszemészeti, általános sebészeti és baleseti sebészeti és onkológiai, valamint az első alkalommal beutalás alapján elérhető bőr- és nemibeteg-gondozó, tüdőgondozó és onkológiai gondozó, továbbá a kúraszerű ellátások. Nem szükséges beutaló a társadalombiztosítási vagy szociális ellátásokra való jogosultság megállapításához előírt vizsgálatokhoz sem. Akkor sem kötelező a beutaló, ha a beteg „úgy ítéli meg, hogy egészségi állapota miatt azonnali ellátásban kell részesíteni, és a beutaló orvos felkeresése az ellátást jelentősen késleltetné”. Ebben az esetben azonban a szakorvos a vizsgálatot követően dönt az azonnali ellátás szükségességéről.

Ha a választott egészségügyi szolgáltatónak nincs területi ellátási kötelezettsége, a hozzá forduló – területén kívülről érkező – biztosított ellátását megtagadhatja, amennyiben az veszélyeztetné területi ellátási kötelezettségének folyamatos biztosítását – jegyezte meg Rétvári. Mivel egyébként az államtitkár válaszában gyakorlatilag csupán a hatályos, mindenki számára elérhető szabályozást idézte, a szocialista Korózs Lajos kérdése puszta tájékozatlanságot tükrözött.

Kapcsolódó írásaink

Bővített lombikbébiprogram

ĀA kormány a meddő pároknak is igyekszik minden segítséget megadni – hangsúlyozta Rétvári Bence államtitkár