Belföld
Eleve kudarcra ítélt előválasztás
A szemben álló felek saját várakozásai szerint is csak olyan szánalmasan alacsony részvételi arány várható, ami a kerületi lakosságra vetítve a győztes számára is totális vereséggel ér fel

Baranyi Krisztina függetlennek nevezett jelöltet Karácsony Gergely, az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Puzsér Róbert, a Kulcs Egyesület és a Párbeszéd támogatja, míg Jancsó Andrea mögött a Momentum, az MSZP, a DK és a Jobbik sorakozott fel. Az előzetes jelek alapján a ferencvárosi ellenzéki előválasztás még a korábban az összellenzéki főpolgármester-jelölt személyéről döntő és nem túl sikeres előválasztásnál is kínosabb és kétesebb kimenetelű lehet. Ez ugyanis egy olyan belső ellenzéki konfliktus feloldására szerveződött, amely már a végletekig elmérgesedett, ezért valójában nincs is értelme megtartani. Az ellenérdekelt felek, Baranyi és Jancsó az utóbbi hetekben már alantas, személyeskedő, becsmérlő stílusú kampányolást folytattak egymás ellen, ezután nehezen elképzelhető, hogy valaha is normális együttműködés lehet közöttük. Sokáig úgy is nézett ki, hogy nem lesz semmi az előválasztásból. Mégis megtartják most, mégpedig egyértelműen az ellenzéki pártok felső vezetéseinek parancsára.
Az előválasztás megtartása az összefogást erőltető ellenzéki erők számára is lényeges, de Karácsony Gergely számára kiemelten fontos, mivel ő személyesen is latba vetette a befolyását a helyosztó megtartása érdekében, amint azt a múlt héten lapunknak is elmondta. A nyíltan Baranyi Krisztinát támogató Karácsony érintettsége miatt végül elkerülhetetlen lett a procedúra. Annak ellenére, hogy az egymással szemben álló felek saját várakozásai szerint is csak olyan szánalmasan alacsony részvételi arány várható, ami a teljes kerületi lakosságra vetítve a győztes számára is totális vereséggel ér fel. Az egymással szemben álló két balliberális polgármesterjelölt előválasztás előtti kommunikációja pedig már a szavazás tegnapi megkezdésekor előrevetítette, hogy az alacsony részvételi arányra hivatkozva végül szinte biztosan nem fogja elfogadni egyikük sem a voksolás eredményét. A Népszavának nyilatkozva Jancsó Andrea azt mondta, ő már azzal is elégedett lenne, ha – a negyvenötezer szavazásra jogosult ferencvárosi polgár közül – ezren véleményt nyilvánítanának. Baranyi Krisztina ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy csak kétezer szavazatnál több voks esetében tekinthető érvényesnek az előválasztás.