Belföld

Eddig hétszázmilliárdot folyósítottak felzárkóztatásra

EFOP-források

Több mint 691 milliárd forintot eljuttattak a kedvezményezettekhez az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) majdnem ezermilliárd forintos keretéből – közölte Vitályos Eszter, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára tegnap Pécsett egy fórumon.

A politikus hozzátette: a 2014 és 2020 közötti EFOP-keret a társadalmi felzárkózást segíti és a népesedési kihívások kezelését valósítja meg. A forrást a társadalmi együttműködés előmozdítására, a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre, egészségügyre, oktatásra és képzésre, valamint e célkitűzésekhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre fordítják. Az államtitkár elmondta: több mint kétezerötszáz pályázatot adtak be, az igények legnagyobb része Észak-Magyarországról, az Észak-Alföldről és a Dél-Dunántúlról érkezett. A megítélt összeg csaknem kilencven százaléka e régiókba kerül. A kormány célja a jó gyakorlatnak ítélt programok támogatásának folytatása, ezért mindent megtesz a kabinet a további források kiharcolásáért az Európai Unió következő költségvetési ciklusának tervezésekor, szögezte le Vitályos Eszter.