Belföld

Komikus káoszba fullad a nagy összefogósdi

Debrecenben is elutasítja a Gyurcsány-párt a szövetséget a Jobbikkal, az ellenzéki térfélena Momentum–Jobbik–LMP mérheti össze erejét a DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritással

Gyurcsány Ferenc elkezdte kivéreztetni a Jobbikot, az MSZP az LMP beolvasztását tervezgeti, Pécs és Debrecen után már Békéscsabán és Sopronban is megbukott az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig már Pesterzsébeten és Pécsen is független polgármesterjelölteket támogat.

Komikus káoszba fullad a nagy összefogósdi
Szél Bernadett (középen) még az LMP-frakció tagjaként. Visszacsábítanák
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Olyan ütemben erodálódik tovább az ellenzéki összefogás, hogy kezd követhetetlenné válni, az ország egyes településein éppen melyik ellenzéki erő kivel indít vagy nem indít közös polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket. Békéscsabán egyszerre több „összellenzéki” jelölt lesz októberben, mivel eldőlt, hogy az MSZP és a Liberálisok Szövetsége külön indul el a Jobbik polgármesterjelöltjével szemben. Sopronban viszont a változatosság és a teljes követhetetlenség jegyében a Párbeszéd nem támogatja a többi ellenzéki párt közös polgármesterjelöltjét.

A nagy ellenzéki összefogósdi legkövetkezetesebb szétverőjeként a Gyurcsány-párt már Debrecenben is elutasítja a Jobbikkal való szövetséget. Varga Zoltán, a DK debreceni helyi önkormányzati képviselője újra elkezdte nácizni a Jobbikot, valamint bírálni a Momentumot és az LMP-t, miután a Momentum–Jobbik–LMP-hármas kiszállt az összellenzéki tárgyalásokból, és úgy döntött, hogy külön indul az őszi választáson. A jobbikos Kőszeghy Csanád Ábel személyében meg is nevezték polgármesterjelöltjüket. Ez azt jelenti, hogy Debrecenben a megosztott ellenzéki térfélen a Momentum–Jobbik–LMP-hármas méri majd össze az erejét a DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás-négyessel.

A megszűnés szélére sodródott LMP-ről eközben olyan tendenciózus összeállítást közölt a Népszava, amely azt sugallja, hogy az MSZP–P-pártszövetség szívesen beolvasztaná az LMP-t. A lap Kendernay János új LMP-elnököt idézi, aki szerint sok volt párttársa ma már az MSZP–ben és a Párbeszédben van, ami miatt a balliberális mikropárt főnixmadárként, egyedül képtelen már talpra állni (ezért inkább be kell olvadnia az MSZP-be). Lehet, hogy valahol újra találkozik majd a két párt története – nyilatkozta a Népszavának Kocsis-Cake Olivio, aki LMP-sként kezdte politikai karrierjét, ma pedig a Párbeszéd pártigazgatója. A baloldali napilap szerint Kendernay egyébként azt tervezi, hogy visszacsábítja Szél Bernadettet az LMP-be.

Mindeközben a polgári erők azt jelentették be, hogy a Fidesz–KDNP az Összefogás Pécsért Egyesülettel (ÖPE) közösen indul az őszi helyhatósági választásokon a baranyai megyeszékhelyen. A jobboldali választási szövetség a Gyurcsánytól és a baloldali maffiapártoktól való megmenekülés érdekében azt ajánlja Pécs polgárainak, hogy a független Vári Attilát – kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót – válasszák polgármesterré. Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, és azt a Pécsi Sport Nzrt.-t vezeti, amely más kiválóságok mellett két téli olimpiai bajnok, Knoch Viktor és Burján Csaba egyesülete is.

A főváros XX. kerületében is egy párton kívüli, független polgármesterjelölt támogatását jelentette be a helyi Fidesz-szervezet. A pesterzsébeti Fidesz a 2015 óta független Szabados Ákos jelenlegi polgármestert indítja. A XX. kerületi Fidesz és Szabados Ákos közötti megállapodás értelmében a korábban többször baloldali támogatással polgármester-választást nyerő politikus vállalta, hogy fontosnak tartja a hagyományok, a keresztény nemzeti kultúra megőrzését, a déli határkerítés megőrzését, az illegális bevándorlás megállítását, valamint hogy támogatásáról biztosítja Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármestert.

Kapcsolódó írásaink