Belföld

Jelentős béremelést szorgalmaz a pedagóguskar a pályakezdőknek

Inflációkövető illetmények

Ismét a pedagógusbérek rendezésére van szükség, mégpedig oly módon, hogy azok értéküket megőrizhessék, ne legyen szükség a jövőben újabb és újabb felzárkóztatásokra – írja honlapján a Nemzeti Pedagógus Kar. Az NPK Országos Elnöksége által közzétett javaslat szerint mindenképpen szükség volna egyszeri kiigazításra.

„Ha legalább a 2013 szeptemberi szintre akarnánk emelni a kezdő pedagógusbér és a garantált bérminimum arányát, akkor a kezdő pedagógusbért 44,7 százalékkal kellene azonnal megemelni (264 420, illetve 293 741 forintra) – írják. Az egyszeri korrekció után a vetítési alapot évente felül kellene vizsgálni, „vagy valamilyen, a gazdasági teljesítmény erősödésével növekvő mérőszámhoz igazítani” –, az NPK azt szorgalmazza, hogy a garantált bérminimumhoz. Emellett a pálya első tíz évére dinamikusabban emelkedő illetményt javasolnak, ösztöndíjat, szolgálati lakást a pályakezdőknek. Szükségesnek látják, hogy valódi differenciálási lehetőség legyen az alapilletmény és a pótlékok esetében, de a dokumentumban szerepel még állandó jutalmazási lehetőség, béren kívüli juttatások, szakkönyvtámogatás, ruhapénz, valódi pedagógusigazolvány is. Fontosnak tartanák a bértábla bővítését, a kategóriák közötti várakozási idő rövidítését és a rugalmas nyugdíjba vonulást.