Ajánló
Visszatért a sikeredző, újra a francia Zinedine Zidane a Real szakágvezetője 2022-ig
Váratlan fordulat Madridban

Nincs könnyű helyzetben Zidane (Fotó: AFP)
A Real Madrid történetében legutóbb a 2004–2005-ös idényben fordult elő, hogy három edző is irányította a csapatot, José Antonio Camacho kezdte, majd szeptember végétől Mariano García Remón váltotta, akit decemberben Vanderley Luxemburgo váltott. Tavaly Julen Lopetegui kezdte a szezont a nyáron, őt Santiago Hernán Solari váltotta, de március 12-én ismét Zinedine Zidane lett a szakvezető. Nehéz helyzetben, a csapat ugyanis vitathatatlanul válságban van, Zidane visszatérése út lehet afelé, hogy a klubnál visszaforgassák az idő kerekét tavaly májusig, de Cristiano Ronaldo pótlása ettől még nem megoldott. Amikor Zidane először (2016 elején) a Real Madrid edzője lett, nagyszerűen szerepelt a csapat tavasszal. Most hullámvölgybe került, sorozatban négy találkozót elvesztett a Santiago Bernabéuban. Vasárnap ugyan nyert a vendégként Valladolid ellen. Igaz, úgy győzött 4–1-re a Primera Divisiónban, hogy első gólja előtt a hazai csapat kihagyott egy büntetőt, két gólját (okkal) érvénytelenítette a játékvezető. Az első fél óra elteltével magához tért a Madrid, s előbb Varane kiegyenlített, majd Karim Benzema két és Luka Modric egy góljával fölényesen nyert. Zinedine Zidane kilenc címet gyűjtött eddig a Real Madriddal, nála több csak Miguel Munoz (14) neve mellé került az egyesület történetében. A realitás az, hogy tavasszal nem kerül újabb. Az igazi, második Zidane-korszak a nyáron kezdődik majd, s a tegnapi bejelentés szerint 2022-ig tart majd. Legalább.