Ajánló

Több mint felére csökkentek öt év alatt a várólisták

A tizenhárom vezetett beavatkozás-típus felénél egy hónapnál rövidebb ideig kell várakozni, a legkevesebb amíg egy betegnek türelmesnek kell lennie, nyolc nap egyes műtéteknél

Szürkehályogműtétek esetében Magyarországon a második legrövidebb a várakozási idő az ilyen listát vezető tizenöt európai ország közül – közölte tegnap Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter. Kiderült, 2012 óta várólista-csökkentésre huszonhatmilliárd forintot fordított a kormány, jövőre erre a célra további hatmilliárd forint áll rendelkezésre.

szem-vizsgalat
Itthon a második legrövidebb a várakozási idő szürkehályogműtétre Európában  (Fotó: MH)

Jóval kisebbek a tervezhető egészségügyi műtétek várólistái, az elmúlt öt évben az akkori hetvenezres betegszámhoz képest mára a tervezhető beavatkozásokra várók száma huszonnyolcezerre csökkent. Ezzel Magyarország az európai középmezőnybe került – jelentette be tegnap Kásler Miklós emberi-
erőforrás-miniszter. Kifejtette, 2012-től tavaly év végéig várólista-csökkentésre huszonhatmilliárd forintot fordított a kormány, jövőre erre a célra további hatmilliárd forint áll rendelkezésre. Emlékeztetett, még 2012-ben született döntés arról, hogy a tervezhető műtétekre várók listáját intézményi szinten nyilvánossá teszik, amit a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap koordinál. Az intézkedés célja az volt, hogy a betegeknek nagyobb műtétekre se kelljen száznyolcvan napnál, a kisebbeknél pedig kilencven napnál többet várniuk. A tárcavezető beszélt arról is, hogy például a szürkehályogműtétek esetében Magyarországon a második legrövidebb a várakozási idő az ilyen listát vezető tizenöt európai ország közül.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón arról beszélt, a tizenhárom várólistacsoport felénél egy hónapnál rövidebb a várakozási idő. A legkevesebb, amíg egy betegnek türelmesnek kell lennie, nyolc nap, ami a gerincsérvműtéteknél és bizonyos nőgyógyászati beavatkozásoknál tapasztalható. A folyamat pozitív – jelezte –, de külön figyelmet kell fordítani azokra a beavatkozásokra, amelyeknél hatvan napnál hosszabb a várakozási idő. Kiemelte ugyanakkor, hogy 2014 és 2018 között átlagosan negyvenhat százalékkal rövidültek ezek a várólisták is.
Ma a legtöbbet, százhuszonhat napot a térdprotézisműtétre kell várni, ezt követi nyolcvannyolc nappal a csípőprotézis-műtét. Horváth Ildikó hangsúlyozta, jelentős előrelépés, hogy Magyarország nyilvánossá tette műtéti várólistáit, hiszen az OECD-országok közül csupán tizenöt teszi ezt meg. Ebben a sorban például csípőprotézis-műtétek esetében a nyolcvannyolc napos várakozással a hatodik legjobb helyen áll Magyarország. Ugyanezen műtétre Lengyelországban négyszáznegyvennégy napot kell várni, és Hollandiában a legjobb a helyzet, ott 50,5 nap a várakozási idő. A térdprotézisműtétek százhuszonhat napos várakozási idejével a tizenöt ország közül Magyarország a nyolcadik helyen van. Lengyelországban ötszázhatvanhat nap alatt jut el valaki ilyen műtétre, a legkedvezőbb helyzet Dániában van, ahol ötvenhárom napot kell egy betegnek várnia.