Ajánló

Nyitna a közönség felé a Műcsarnok

Szegő György művészeti ügyvezető szélesítené a tárlatokra válogatott művek körét

Az úgymond progresszív művészetet nem kizáró, de mellé a hagyományokat is beengedő kiállításpolitikát szeretne a Műcsarnok új művészeti ügyvezetője. Szegő György építész, látvány- és díszlettervező, szakíró csütörtökön mutatkozott be a sajtó képviselőinek. Úgy látja, hogy a progresszívnek mondott művészet elfordult az esztétikumtól, és túl hangsúlyossá vált. Ezen változtatni szeretne, a szélesebb merítés, a festészet és a plasztikus műfajok beengedése több érdeklődőt csábít majd be a Műcsarnokba. Lapunk kérdésére, hogy ennyi változás elegendő-e ahhoz, hogy többen érdeklődjenek a kortárs képzőművészet iránt, tekintve hazánk általános vizuális kultúrájának fejletlenségét, azt mondta, reményei szerint igen. A művészeti ügyvezető beszélt a tulajdonos Magyar Művészeti Akadémiával való viszonyról, a közelgő újabb tárlatokról, a gazdasági ügyvezető pedig az intézmény pénzügyeiről adott tájékoztatást.

Bővebben a Magyar Hírlap pénteki számában