Ajánló

Mourinho szerint nincs veszélyben az állása

BL-kedd. Szalai Ádám csapata a Manchester Cityt fogadja

Ma újabb nyolc mérkőzést rendeznek a labdarúgó-Bajnokok Ligájában, a slágernek a Manchester United és a Valencia összecsapása ígérkezik.

A Manchester United a legutóbbi BL-mérkőzése, a Young Boys elleni 3–0-s idegenbeli siker óta három tétmérkőzésből kettőt elveszített, egyen döntetlent játszott. Ezért minden korábbinál hevesebb támadásokat kap José Mourinho, aki ellenben magabiztosan mondja, hogy csak egy kisebb vagyonért küldheti el őt a klub. Ez igaz, a Man Unitednak e tárgykörben világrekordot jelentő összeget, 18,5 millió fontot kellene fizetnie a portugálnak, ha elküldi. Miközben a klub korábbi játékosai különösen hevesen támadják, Mourinho úgy tesz, mintha semmi gond sem lenne. Függetlenül attól, hogy szinte minden, az utóbbi napokban a legnagyobb példányszámú brit lapok valamelyikében róla szóló képen aggodalmasan fogja a fejét. Ám azt állítja, nincs veszélyben az állása. A maga módján válaszolt arra a felvetésre a hétfői sajtótájékoztatón, hogy nem fúrják-e a játékosai azzal, hogy nem szakadnak meg a pályán: „Én még mindig az a húsz évvel ezelőtti gyerek vagyok, aki azt gondolja, hogy minden futballista azért megy fel a pályára, hogy győzzön.” Ami a további mérkőzéseket illeti, Szalai Ádám és az utóbbi hetekben kissé gödörbe lépett Hoffenheim a Manchester Cityt fogadja, amely szinte győzelmi kényszerben játszik meglepő hazai veresége után. A címvédő Real Madrid tartalékosan, Marcelo, Gareth Bale, Sergio Ramos és Isco nélkül utazott el Moszkvába, a CSZKA elleni találkozóra.

A mai program. 2. forduló: E csoport: Bayern München–Ajax (tv: Spíler 2 TV), AEK Athén–Benfica (tv: Spíler 1 TV), mindkettő 21.00. F csoport: Hoffenheim–Manchester City 18.55 (tv: M4), Olympique Lyon–Sahtar Donyeck 21.00. G csoport: CSZKA Moszkva–Real Madrid, AS Roma–Viktoria Plzen mindkettő 21.00, H csoport: Juventus–Young Boys (tv: Spíler 2 TV) 18.55, Manchester United–Valencia 21.00.