Ajánló

Molnár Zsolt: A népnek mindig igaza van, az MSZP-nek nem kell rátelepednie a demonstrációkra, ez fel sem merült bennünk

A kormány az orosz és más keleti államok felé képviselt nyitottsága, helyenként együttműködése, ezzel egyidejűleg az orosz katonai doktrína nyomán az amerikaiak is nagyobb érdeklődést mutatnak a térségünk iránt. Ez érezhető minden olyan országban – különösen a NATO-tagországokban –, amely az orosz-ukrán válság kapcsán geopolitikai szempontból stratégiai fontosságúnak számít – mondta lapunknak adott interjújában Molnár Zsolt (MSZP). A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint a hírszerzés és az elhárítás is teszi a dolgát. Az elhárításról nehéz konkrétumokat mondani, hiszen nem tudhatjuk azt, hogy milyen információi vannak az idegenszolgálatoknak. De egyértelmű, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal naprakész értesülésekkel rendelkezik. Az ukrán-orosz konfliktus viszonyrendszerében a magyar polgári és katonai hírszerzési szolgálatok eddig nagyon jól dolgoztak. A kijevi tüntetések kezdetétől a krími eseményeken keresztül a kelet-ukrajnai fegyveres összecsapásokig nagyon pontos és fontos információkhoz jutottunk. A kormány ezekből azonban téves következtetéseket vont le, későn vette észre, hogy megváltozott az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország viszonyrendszere. Ez óriási politikai hiba volt, mert az ország nemzeti érdekei sérültek. Molnár Zsolt beszélt arról is, örök bölcsesség, hogy a népnek mindig igaza van, ezen a téren nincs szó amerikai nyomásgyakorlásról, az emberek elégedetlenek a kormány intézkedéseivel, ezért vannak az utcán. Úgy vélte, a kormány érvelése álságos. Amikor a Fidesz tüntetett, senki nem gondolta, hogy bármelyik idegenszolgálat állna mögötte, vagy akár a Békemenet mögött. Az MSZP-nek nem kell rátelepednie a demonstrációkra, ez fel sem merült bennünk. Viszont az újpesti időközi parlamenti választás is bizonyította, változóban van a politikai klíma, a szocialista jelölt egyedül több szavazatot kapott, mint az összes többi párt indulója összesen. Az MSZP kormányzásra képes, versenyképes, erős szakértői bázissal, világos célokkal rendelkezik, ami ahhoz kell, hogy a Fidesz utáni világ alapjait megszervezhesse.