Ajánló

Megbüntették Szél Bernadettéket, teljessé vált a káosz az LMP-ben

A zöldpártban az áprilisi parlamenti választás óta több politikus ellen indult fegyelmi eljárás, mint amennyien az országgyűlési frakciójukban egyáltalán ülnek

Három évre eltiltotta minden pártbéli tisztség viselésétől Szél Bernadettet, az LMP társelnökét a párt etikai bizottsága. A politikus úgy reagált, időre van szüksége, hogy felelősen döntsön a jövőjéről. Az LMP-ben a választások óta legalább tizenkét politikus ellen indult fegyelmi eljárás, némelyik ellen több is.

Szél Bernadett 20180720
Megállíthatatlan lavina. Hadházy Ákos már távozott a pártból, Szél Bernadett még vívódik (Fotó: Hegedüs Róbert)

Ellentmondásos döntést hozott Szél Bernadett esetében az LMP etikai bizottsága, ugyanis bár a társelnököt három évre eltiltották minden pártbéli tisztség viselésétől, mégsem kell lemondania a párt és a frakció vezetéséről. A társelnökhöz hasonlóan Ungár Péter és Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselőt is megbüntették, előbbi szintén három, utóbbi kétéves eltiltást kapott, Szél és Ungár kongresszusi küldöttek sem lehetnek – értesült a 24.hu. A portál szerint azért büntették meg őket, mert az áprilisi választás előtt a kongresszus és a politikai tanács döntésével szembemenve tárgyaltak a visszalépésekről. Ungár Péter ellen egy másik fegyelmi eljárás is indult, mert egy választások után tartott megbeszélésen készült videón arról beszélt, hogy szándékosan írta alá felhatalmazás nélkül az LMP Ron Werber kampánytanácsadóval kötött szerződését, hogy a szerződés jogilag ne kötelezze a pártot semmire.

Az LMP-ben a választások óta gyakorlatilag folyamatosak a fegyelmi és etikai eljárások. Korábban Hadházy Ákos volt társelnök és Ábrahám Júlia elnökségi tag ellen indultak fegyelmik szintén a választási együttműködésről szóló egyeztetések miatt. Utóbbit felmentették, Hadházyt két évre tiltották el a párttisztségek viselésétől. Mindkét esetben fellebbezett valaki szigorításért, de az érintettek nem várták meg a másodfokú döntést, hanem kiléptek az LMP-ből. Úgy tudjuk, ők azóta új párt alapítását tervezik, amire Ábrahám kilépési nyilatkozatában utalt is. Hadházy ugyan a köztévének egy félmondatban cáfolta a hírt, de forrásaink továbbra is tényként kezelik az LMP-ből dezertált politikus pártalapítását. Rajtuk kívül öt másik visszalépő ellen is indult eljárás, úgy tudjuk, őket felmentették.

Kassai Dánielt, a párt képviselőjelöltjét korábban öt évre tiltották el, mert a választáson a kongresszus határozata ellenére és a pártvezetés jóváhagyása nélkül visszalépett az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára. Később újabb fegyelmi indult ellene, mert az LMP egy szakértő bevonásával megállapította, hogy az övé volt az az eszköz, mellyel a Sallai Róbert Benedek és Hadházy Ákos közt történt incidens sajtónak kiszivárogtatott hangfelvételét készítették. Kassai párttagságát először felfüggesztették, végül kizárták az LMP-ből.

Április 14-én, az LMP etikai bizottságának ülésén, melyen Kassai ügyét tárgyalták, Hadházy éppen tanúskodott, mikor Sallai, az LMP akkori titkára trágár módon veréssel fenyegette, és nekitámadt. Ezek után Sallai ellen is fegyelmi indult, őt elsőfokon kizárták a pártból, most azonban megsemmisítették ezt a döntést, és a jogerős ítélet szerint öt évig nem tölthet be pozíciót az LMP-ben. Ezzel azonban még nem volt vége, hiszen az etikai bizottság elnöke, Moldován László ellen is fegyelmit kezdeményezett valaki, mégpedig azért, mert beszélt lapunknak Sallai–Hadházy incidensről. A nagy port kavart nyilatkozatban Moldován, aki szemtanúja volt az esetnek, azt mondta, hogy Sallai „biztosan nem ütött, nem kezdett el verekedni”, dühösen elindult és valahogy elsodorhatta Hadházyt, de ebben az is szerepet játszhatott, hogy utóbbi talán hintázott a székén.

Az éjjel kapta meg az etikai bizottság döntését, melyet még értelmezni próbál, de már látja, hogy a jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznia – reagált a döntésre az Azonnali.hu-nak eljuttatott közlemé­nyében Szél Bernadett. A politikus hozzátette, nyolc év megállás nélküli küzdelem után időre van szüksége, megfontolt döntést fog hozni, és amint megvan, a nyilvánossághoz fordul.

Ungár Péter lapunknak nem kívánta kommentálni a fegyelmi eljárásokban született döntéseket. Kassai Dániel a Facebookon úgy reagált, sejthető volt, hogy mi lesz a koncep­ciós eljárások eredménye, azokat büntetik, akik le akarták váltani a kormányt. Hozzátette, az ítélettel az LMP-nek papírja van róla, hogy nem akart kormányváltást.


Csárdi: Méltánytalan a döntés Szél ügyében

A Szél Bernadett ügyében született faramuci döntés is azt mutatja, hogy az LMP tagsága egy emberként a társelnök mögött áll – mondta lapunknak Csárdi Antal. Az LMP egyetlen egyéni jelöltként képviselői mandátumot szerzett politikusa elmondta, méltánytalannak és ostoba döntésnek tartja az ítéletet, mely a gyakorlatban elsősorban azt jelenti, hogy Szél nem indulhat majd a következő tisztújításon. Kassai Dániel kizárását jó döntésnek nevezte. Úgy véli, ő volt az egyik olyan személy, akinek a tevékenysége kényszerpályára sodorta Szél Bernadettet. Hogy Hadházy Ákos mit mond egyik nap, az nem jelent semmit arra nézve, hogy mit tesz majd másnap – mondta arra utalva, hogy Hadházy cáfolta lapunk információját, miszerint új politikai párt alapítását tervezi.


Sallai R. Benedek még gondolkodik a kilépésen

Bár a másodfokú döntés szerint nem zárták ki az LMP-ből Sallai Róbert Benedeket, még gondolkodik rajta, kilépjen-e a pártból. A politikus lapunknak elmondta, nem érzi méltányosnak az ügyé­ben született ítéletet, de nem kezdeményez jogorvoslatot, hanem elfogadja a politikai közössége által hozott döntést. Hozzátette, megnyugtatja, hogy ha Hadházy Ákos és Ábrahám Júlia nem futamodott volna meg gyáván a fegyelmi ügyükben hozott döntés elől, ők is hasonló, vagy akár szigorúbb szankciókkal nézhettek volna szembe. Úgy véli, Szél Bernadett sokat dolgozott a pártért, de az ő ügyében hozott döntést méltányosnak tartja és azért örül neki, mert ez bizonyítja, hogy következménye van, ha valaki hibázik, és ez majd másokat is gondolkodásra késztet.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom