Ajánló

Meg kell védeni hagyományainkat

Zentán ünnepelték a magyar kultúrát

Magyarország a józan ész politikáját folytatva és saját eddigi útját, értékrendjét követve védi kulturális hagyományait, valamint keresztény értékrendjét, és kiáll annak erőszakos felhígítása ellen – hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken Zentán, a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország kormányának politikájában kiemelt szerepet kapott a kulturális nemzetpolitika. A rendezvényen átadták a Vajdasági Magyar Szövetség által alapított életmű- és pályadíjakat. Magyar Életfa Díjjal ismerték el Diósi János művelődésszervező, Mezei Erzsébet képzőművész, Pénovátz Antal nyelvjárás- és néprajzkutató, valamint Kalapis Sztoján, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke és a muzslyai Em­mausz kollégium igazgatója munkásságát. A szövetség plakettjével jutalmazták Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutatót, Vörös Róbert tamburazenekar-vezetőt, a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesületet, a bácskossuthfalvi Monográfia Helytörténeti Egyesületet és a martonosi Testvériség Művelődési Társulatot. Az Aranyplakettet Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének ítélték.