Ajánló

Maximális létszámmal, három fővel Rióban

Vívás. A magyar férfi párbajtőrcsapat vancouveri világkupa-aranyérme olimpiai repülőjegyet ért

Bravúros vívással a magyar férfi párbajtőrcsapat megnyerte a vancouveri világkupaversenyt, ezzel kiharcolta az olimpiai részvételt, ami azt is jelenti, hogy egyéniben három versenyzőnk indulhat Rióban.

vivas
Rédli András (balra) és Imre Géza öröme a győztes tus után (Forrás: Hunfencing.hu)

Meseszerűen alakult a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású magyar csapat szereplése a vancouveri világkupaversenyen. Boczkóék a legjobb tizenhat között a cseheket győzték le 30–22-re, majd a negyeddöntőben a világelső franciákon jutottak túl egyetlen tussal, hosszabbításban 39–38-ra. Csapatunk az elődöntőben az észteket verte hasonlóan kiélezett küzdelemben, ugyancsak ráadásban esett tussal 15–14-re, az aranyéremért és ezzel együtt a riói kvótáért pedig a kazahokat 42–36-ra.

A magyarok olimpiai részvételéhez több feltétel is kellett, s ezúttal mind teljesült, például az, hogy a németek és a csehek a magyarok mögött maradjanak a rangsorban, és az előbbiek a negyeddöntőben, utóbbiak pedig egy körrel hamarabb fejezték be menetelésüket.

„Szörnyű volt. Én még ilyet nem éltem át, pedig nem ma kezdtem – nyilatkozta a magyar szövetség honlapjának a negyvenegy éves Imre Géza. – Egész nap csak azt éreztük: ez megvan, de még nem elég. Végül olimpiai szereplést érő aranyat nyertünk! Rédli Bandi pedig fantasztikus vívott, több alkalommal ráadástussal juttatta tovább a csapatot.”

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány szerint csapatunk kiérdemelte, hogy indulhasson az olimpián. „Sikerült a csapaton belüli szerkezeti átalakítás – nyilatkozta a kapitány –, Rédli András remek befejező embernek bizonyult. Bevált az is, hogy egyéniben nem indult, fizikálisan és idegileg teljesen kész volt arra a feladatra, amit végre is hajtott.” A csapatkvóta azt is jelenti, hogy a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében maximális létszámmal, három fővel indulhatnak Rióban.