Ajánló

Magyar vitézek dicsőségét zengi a nagyvilág

Labdarúgás. Illovszky Rudolf sikeres kapitányi korszaka óta Marco Rossi az első utód, aki mind a négy hazai tétmérkőzését megnyerte a válogatottal

Európa-szerte visszhangot váltott ki a magyar labdarúgó-válogatott horvátok elleni győzelme a kontinensbajnoki selejtezőn. Csapatunk 2–1-re legyőzte a vb-ezüstérmes horvátokat a Groupama Arénában, ezzel két forduló után három ponttal áll a selejtezősorozatban.

valogatott
Az idei első győzelmét ünnepelhette a magyar válogatott (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A külföldi orgánumok közül a német Kicker Luka Modric kifakadását idézte, aki szerint ha így folytatják, nem fognak kijutni az Eb-re, ami katasztrofális lenne. Zlatko Dalic kapitány visszautasította azt a feltételezést, hogy játékosai lebecsülték volna a magyarokat. A lap megjegyezte, hogy az újbóli függetlenné válás óta a horvátok most először kaptak ki a szomszédjuktól, az eredményt blamázsnak nevezte. A Reuters hírügynökség, amelynek anyagát sok orgánum átvette, a „valiant”, vagyis vitéz kifejezést használta a magyar csapat játékára. A brit hírügynökség kiemelte: fordulatos volt a mérkőzés, illetve hogy a 100. válogatottságát ünneplő – ebben vasárnap a belga világsztárral, Eden Hazard-ral közös – Dzsudzsák Balázs mindkét gólban szerepet vállalt. Mivel ez volt a játéknap meglepetése, szinte természetes, hogy az összefoglalók fókuszában minden orgánumnál a magyar–horvát találkozó áll.

A horvát média elsősorban Lovre Kalinic kapust és Ivan Perisicet bírálja a teljesítménye miatt. Modric hosszú kifakadása vezető anyag volt a Sportske Novosti portálján (is), a Real Madrid középpályása úgy vélte: „a magyarok jóval agresszívebbek és erősebbek voltak nálunk”. Hozzátette, „a magyar válogatott a fizikai erőnlétre tervezte játékát, számos átadással, és a támadások nagy részét ők vezették. Ez a hozzáállás pedig a végén győzelemhez vezetett, gratulálunk nekik, fontos pontokat szereztek, és bonyolultabbá tették a helyzetet a csoportban”. Dejan Lovren, a Liverpool hátvédje szerint túl könnyedén álltak a meccshez. „A hozzáállásunk alapján még jó, hogy egyáltalán gólt tudtunk rúgni” – vélekedett. Mondata pontos utalás arra, hogy a góljuk sem kidolgozott helyzetből született. Az Index.hr azt írta: nem lehet tovább a világbajnoki ezüstérem mögé bújni, ez a válogatott még a vb-második csapat árnyékának sem nevezhető.

A magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi élete mérkőzésének nevezte a találkozót, majd elmondta: „Háromszor néztem végig a nagyszombati találkozót, és egyre inkább az a véleményem, hogy ott elpártolt tőlünk a szerencse, pedig egyenrangú partnerei voltunk a szlovákoknak, ezúttal viszont Fortuna istenasszony mellénk szegődött. Ez volt a különbség a két mérkőzés között.” Az olasz szakember az utóbbi évtizedek legsikeresebb szövetségi kapitánya abban a tekintetben, hogy az első négy hazai tétmérkőzését kivétel nélkül megnyerte. Hasonlóra legutóbb majdnem ötven éve (1966–1971) Illovszky Rudolf volt képes. Futballistáink szerényen igyekeztek a helyén kezelni azt, hogy pályafutásuk során először győztek le erősebb ellenfelet. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen közönség előtt, ebben a csapatban ünnepelhettem a 100. válogatottságomat, és ki kell emelnem, hogy Gulácsi Péternek nem kellett védenie a meccsen, ami jól mutatja, mennyire működött a védekezésünk” – nyilatkozta  Dzsudzsák Balázs.


Német bravúr Amszterdamban

A német válogatott ismét a régi önmagát idézte Amszterdamban. A fordulatos mérkőzésen a szünetben 2–0-ra vezetett a Nationalelf, és bár a házigazda a 63. percre egyenlített, Nico Schulz a hajrában megszerezte a három pontot érő találatot a németeknek. A két válogatott az elmúlt bő fél évben háromszor is találkozott egymással, most először nyertek a németek, akik egyébként 1966 óta mindössze másodszor tudtak győzni az Oranje ellen idegenben. Európa-bajnoki selejtezők (még nem közölt vasárnapi eredmények). C csoport: Észak-Írország–Fehéroroszország 2–1, Hollandia–Németország 2–3. G csoport: Szlovénia–Macedónia 1–1, Lengyelország–Lettország 1–0. I csoport: Ciprus–Belgium 0–2. Hétfői eredmény: H csoport: Törökország–Moldova 4–0. (A további mérkőzések lapzárta után értek véget.)
(AD)