Ajánló
Hétvégenként jár majd a City-troli
Az új járművek felsővezeték nélkül is több kilométert meg tudnak tenni, így könnyebben haladnak
Szombattól hétvégenként City-troli nevű új troli közlekedik a fővárosi Fővám tér és a Lehel tér között.
A vonalon közlekedő trolibuszok önjáróképességgel is rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy négy kilométert felsővezeték nélkül is meg tudnak tenni – hangsúlyozta az MTI tudósítása szerint tegnap Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. Ennek előnye, hogy kevésbé érzékeny a rendszer, és a járművet forgalmi okok sem akadályozzák annyira a haladásban – tette hozzá.
A vezérigazgató szerint a City-troli szerves része a fővárosi közlekedéspolitikának, annak, hogy a belvárostól kifelé haladva minél inkább károsanyag-kibocsátás nélkülivé tudják tenni a várost. További tíz-tizenegy jármű érkezik a fővárosba 2019–2020-ra, ezzel leteszik az akadálymentes és környezetbarát közlekedés alapjait és teljesen megújítják a fővárosi trolibuszflottát.
Az új fejlesztések nemcsak szakmai célúak, hanem az utasok kényelmét is szolgálják – tette hozzá Szedlmajer László, a BKV Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere közölte, az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy csillapítsa a belváros forgalmát. Hangsúlyozta, a trolibusz a területen lévő piacokat, például a Hold utcai piacot is érinti, ez hétvégén a bevásárlóknak és a gasztronómia iránt érdeklődőknek is segítséget jelent.
A City-trolik szombaton délelőtt 8.30 és este 19 óra, valamint vasárnap 9.30 és 19 óra között, félóránként járnak majd.