Ajánló
Globális, digitalizált dzsungel
A történelem előtti időkben a dzsungel törvényei uralkodtak.
Azért is, hogy az egyre magasabb szintű biológiai szerveződések létrejöhessenek: a végén ott az ember. Az ősi állati ösztönök a történelem emberében is munkáltak, és ma is munkálnak. Az ember talán legnagyobb tette, hogy értelmével és akaratával befogta, és fel is erősítette ezeket az ősi hajtóerőket, és felhasználta az emberi civilizáció és kultúra megteremtéséhez. Másrészt felerősödhet a pusztulás felé, a halál irányába ható erő is, különösen akkor, ha nincs kielégítő autoritás, azaz nincs hatalom és tekintély, amely a szükséges egyensúlyt biztosítaná. Vélelmezzük, hogy a nyugati „rizikó-társadalmainkban” az életellenes, a halál és az önmegsemmisítés felé mutató tendencia felerősödött. Ennek egyik oka a pénzhatalmi globális kapitalizmus autoritás- és hatalomválsága.
Marx után, a „pénz szörnyű hatalmának” triumfálása nyomán a pénz feletti rendelkezési jogra alapozott tekintélyen kívül a nyugati típusú kapitalizmus más tekintélyt nem ismer. A pénzre alapozott autoritást viszont korlátok nélkül, civilizációkon át, globálisan kívánja elismertetni. Korunk autoritásválsága megakadályozza, hogy az ember ősi hajtóerői önmagára és a társadalomra is hasznos, a közjót elősegítő mederbe terelődjenek.
A mai ember szétbomlasztotta a hagyományos szociokulturális értékeket, de nem ad helyette semmit, amit az ősi hajtóerők mederbe tereléséhez be lehetne vetni. Ily módon nemcsak a történelemben magunk mögött hagyott vadonszabályok éledtek újra, hanem ami mára közöttünk van, az már az ősi dzsungeli állapot emberi értelemmel és akarattal felturbózott változata. És ezt egy mára már konkurens nélküli, kizárólagos hatalommá fejlesztett, pénzbirtoklás-központú autoritás akarata szentesíti. „Ebben a rendszerben nincs Isten, mert az a pénz, nincs Ember, mert az áru, nincsen Tekintély, mert az autoritás a piaci mechanizmusuk útjában áll”… A szabadpiaci mechanizmusok a konkurenciaharcban nem tűrnek korlátozást. Ebben a küzdelemben a zsigeri agyból szabadon feltörő animális hajtóerőket – az agressziót, az egoizmust, a birtoklásvágyat – mobilizálják… Megegyezően a vadon kérlelhetetlen szelekciójával: ahol a gyenge elpusztul, az erős tovább erősödik, a hatalmas még hatalmasabb lesz. Mondom, az emberi kultúra és civilizáció veleje lenne a zsigeri agy állati hajtóereje korlátlan kiélésének a kontrollja, és ebbe beletartozik a gyengébbel való emberi szolidaritás is.
A hatalom aztán közgazdasági iskolákkal és Nobel-díjakkal gondoskodott annak az ideológiának a tudományos álcájáról, amely a céljainak megfelel. Képessé vált az amerikai civilizáció mögül agitálva egy új globális fogyasztói kultúra terjesztését forszírozni és ezt finanszírozni, azzal a szándékkal, hogy megteremtsen egy egységes globális fogyasztói világot, amelyben már nincs helyük a tradícióknak és tradicionális értékeknek. „E globalizált monetáris-neoliberális ideológia csak az egyéni érdekeket preferálja, és etnocentrikus világhatalmi törekvés vezérli.” Amiről annyit lamentálunk és moralizálunk, nyugati civilizációnk hanyatlásához, a „Nyugat alkonyához”, nos, ehhez az eltömegesedésünk és emberi minőségbeli leromlásunk is hozzájárul. A digitalizált dzsungel teremtményei és szereplői vagyunk.
A zsigeri agy primitív szintű impulzusai és a realitástól elidegenedett nézetek (ideológiák), társadalomátalakító tényezővé állhattak össze: nevezetesen, hogy a szabadság az egyenlőség és az individuum nevében le kell rombolni minden autoritást. Jung szerint a mozgékony szellemet az foglalkoztatja, hogy alkalmas „izmus”-t találjon a valódi indítékai leplezéséhez: a nagyobb zsákmány megszerzéséhez.
A globalizáció egyre nyilvánvalóbb pusztító következményei miatt, a gazdasági-pénzügyi válság okozta megrázkódtatás okán, erősödni látszik a felismerés, hogy a „szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért”. A globális kapitalizmust kiszolgáló liberális globalista világértelmezések zárt ideológiai burka repedezni látszik. Bár az emberi kultúrára és civilizációra veszélyes létezési mód, minden torzulásával és következményével együtt is, még itt van velünk. Együtt élünk a korlátlan monetáris hatalom létroncsolásának minden ódiumával. Például azzal, hogy „a modern nemzeti társadalmak elveszítették a reprodukciójukhoz szükséges források fölötti ellenőrzést. Képtelenné váltak arra, hogy forrásaikat a mások által való elszívástól megvédelmezzék” (Vass, 2007). Alternatíva? A paradigmaváltás innen nézve rendkívül nehéz és kockázatos, globális erőszaktevés nélkül aligha lehetséges. Alternatíva lehetne egy, az ökológiai veszélyeztetettségünkre cselekvően és szociálisan is érzékeny társadalmi-gazdasági berendezkedés.
Reménykedjünk, hogy Európa – és benne Magyarország – mély krízisében vajúdja az új modellt. Olyat, amely a szomszédsági társadalmak számára is vállalható, polgárosodásukat előrevivő és a mainál humánusabb társadalmi viszonyokat teremt. Igen, egy humánus, ökoszociális berendezkedés híd lehetne a jövő felé.
Marx után, a „pénz szörnyű hatalmának” triumfálása nyomán a pénz feletti rendelkezési jogra alapozott tekintélyen kívül a nyugati típusú kapitalizmus más tekintélyt nem ismer. A pénzre alapozott autoritást viszont korlátok nélkül, civilizációkon át, globálisan kívánja elismertetni. Korunk autoritásválsága megakadályozza, hogy az ember ősi hajtóerői önmagára és a társadalomra is hasznos, a közjót elősegítő mederbe terelődjenek.
A mai ember szétbomlasztotta a hagyományos szociokulturális értékeket, de nem ad helyette semmit, amit az ősi hajtóerők mederbe tereléséhez be lehetne vetni. Ily módon nemcsak a történelemben magunk mögött hagyott vadonszabályok éledtek újra, hanem ami mára közöttünk van, az már az ősi dzsungeli állapot emberi értelemmel és akarattal felturbózott változata. És ezt egy mára már konkurens nélküli, kizárólagos hatalommá fejlesztett, pénzbirtoklás-központú autoritás akarata szentesíti. „Ebben a rendszerben nincs Isten, mert az a pénz, nincs Ember, mert az áru, nincsen Tekintély, mert az autoritás a piaci mechanizmusuk útjában áll”… A szabadpiaci mechanizmusok a konkurenciaharcban nem tűrnek korlátozást. Ebben a küzdelemben a zsigeri agyból szabadon feltörő animális hajtóerőket – az agressziót, az egoizmust, a birtoklásvágyat – mobilizálják… Megegyezően a vadon kérlelhetetlen szelekciójával: ahol a gyenge elpusztul, az erős tovább erősödik, a hatalmas még hatalmasabb lesz. Mondom, az emberi kultúra és civilizáció veleje lenne a zsigeri agy állati hajtóereje korlátlan kiélésének a kontrollja, és ebbe beletartozik a gyengébbel való emberi szolidaritás is.
A hatalom aztán közgazdasági iskolákkal és Nobel-díjakkal gondoskodott annak az ideológiának a tudományos álcájáról, amely a céljainak megfelel. Képessé vált az amerikai civilizáció mögül agitálva egy új globális fogyasztói kultúra terjesztését forszírozni és ezt finanszírozni, azzal a szándékkal, hogy megteremtsen egy egységes globális fogyasztói világot, amelyben már nincs helyük a tradícióknak és tradicionális értékeknek. „E globalizált monetáris-neoliberális ideológia csak az egyéni érdekeket preferálja, és etnocentrikus világhatalmi törekvés vezérli.” Amiről annyit lamentálunk és moralizálunk, nyugati civilizációnk hanyatlásához, a „Nyugat alkonyához”, nos, ehhez az eltömegesedésünk és emberi minőségbeli leromlásunk is hozzájárul. A digitalizált dzsungel teremtményei és szereplői vagyunk.
A zsigeri agy primitív szintű impulzusai és a realitástól elidegenedett nézetek (ideológiák), társadalomátalakító tényezővé állhattak össze: nevezetesen, hogy a szabadság az egyenlőség és az individuum nevében le kell rombolni minden autoritást. Jung szerint a mozgékony szellemet az foglalkoztatja, hogy alkalmas „izmus”-t találjon a valódi indítékai leplezéséhez: a nagyobb zsákmány megszerzéséhez.
A globalizáció egyre nyilvánvalóbb pusztító következményei miatt, a gazdasági-pénzügyi válság okozta megrázkódtatás okán, erősödni látszik a felismerés, hogy a „szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért”. A globális kapitalizmust kiszolgáló liberális globalista világértelmezések zárt ideológiai burka repedezni látszik. Bár az emberi kultúrára és civilizációra veszélyes létezési mód, minden torzulásával és következményével együtt is, még itt van velünk. Együtt élünk a korlátlan monetáris hatalom létroncsolásának minden ódiumával. Például azzal, hogy „a modern nemzeti társadalmak elveszítették a reprodukciójukhoz szükséges források fölötti ellenőrzést. Képtelenné váltak arra, hogy forrásaikat a mások által való elszívástól megvédelmezzék” (Vass, 2007). Alternatíva? A paradigmaváltás innen nézve rendkívül nehéz és kockázatos, globális erőszaktevés nélkül aligha lehetséges. Alternatíva lehetne egy, az ökológiai veszélyeztetettségünkre cselekvően és szociálisan is érzékeny társadalmi-gazdasági berendezkedés.
Reménykedjünk, hogy Európa – és benne Magyarország – mély krízisében vajúdja az új modellt. Olyat, amely a szomszédsági társadalmak számára is vállalható, polgárosodásukat előrevivő és a mainál humánusabb társadalmi viszonyokat teremt. Igen, egy humánus, ökoszociális berendezkedés híd lehetne a jövő felé.