Első lépés az összetartozás felé

A program egyszerre illeszkedett a hagyományos közösségeket felszámolni igyekvő kommunista ideológia és kisebbség-, elsősorban magyarellenes sovinizmus keretei közé. A „falurombolás” terve túlmutatott önmagán, egy több évtizedes elnyomó politika jól beazonosítható jelképévé vált: a leginkább érintett, a nagyvilágon bárhol élő magyar közösségeken túl a nemzetközi közvéleményt is megmozgatta.

Pontosan harminc esztendeje, Szent László napján százezres tömeg sereglett össze a budapesti Hősök terén – ekkora tömeg 1956 óta nem mozdul(hatot)t meg oly módon, hogy azt ne a hatalom szervezte volna. (Még kevésbé a hatalom politikája elleni tiltakozásul!) Arra sem akadt még példa addig a szocialista blokk történetében, hogy egy ország fővárosában a másik, „baráti” ország politikája ellen tüntessenek. Az 1988. június 27-én történtek elsősorban mégis „befelé” jelentették a legtöbbet: megmutatták, hogy Magyarországon még tömegekben él a nemzeti összetartozás érzése, és ha kell, sok tízezren képesek a szolidaritásukat nyilvánosan – az esetleges retorzióktól sem visszariadva – kimutatni.

Ma már tudhatjuk, a tüntetést hosszú előkészítés előzte meg. Sok víz lefolyt a Dunán, amíg erre sor kerülhetett, a nemzeti gondolat iránt elkötelezettek több évtizedes, a magyar pártvezetés közönyös és internacionalista politikájával szembeni küzdelmeinek hosszú taglalása nem férne e rövid írás keretei közé. A civil kezdeményezésre elindult tüntetés lebonyolításában oroszlánrészt vállaló szervezetek – Magyar Demokrata Fórum, Bajcsy-Zsilinszky Társaság, illetve az akkor néhány hónapja alakult Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság – vezetői az előkészületek során több megbeszélést folytattak egymással, de egyeztetésre került sor az MSZMP KB titkárával, Fejti Györggyel is. Utóbbit – és azokat, akiknek nevében tárgyalt – elsősorban arról kellett meggyőzni: a tüntetés lezajlása a hatalomnak is érdeke, hiszen ezzel egyrészről a nemzetközi közvéleménynek is jelezheti a „demokratikus elmozdulást”, másrészről a román vezetéssel szemben is „ütőkártyát” kaphat a kezébe. Fejti a megbeszélésen jelezte, amennyiben nem kerül sor atrocitásra, rendszerellenes, illetve „soviniszta” megnyilvánulásokra, úgy nem akadályozzák meg a tüntetést. Annak kifejezésére, hogy mindennek ellenére mekkora tett volt a tüntetés ilyen kaliberű megrendezése, elég csak azt érzékeltetni, hogy a szervezőknek ekkor sem egy ilyen tüntetés lebonyolítására kipróbált szervezőgárdája, sem médiája nem volt, és az esetleges provokációk megakadályozására sem rendelkeztek eszközökkel.

Mindezen előzmények után valóban csodaszámba menő, ami azon az estén történt. A hatalmas tömegben nem került sor semmilyen provokációra, még a Csoóri Sándor és Mécs Imre által a térre kísért, román zászlóval érkező román menekültek csoportját is óriási taps fogadta. Ahogy három évtized távlatából Kiss Gy. Csaba fogalmazott: „(a tömeg) toleranciája mellett politikai bölcsességéről is tanúságot tett”. A forgatókönyv szerint Csurka István – a kiváló és rendíthetetlen nemzeti elkötelezettségű színész, Bubik István által előadott – beszéde után a résztvevők átvonultak Románia budapesti nagykövetségéhez, ahol – bár az elkészített memorandumot senki sem vette át – újfent nem került sor semmiféle atrocitásra. „1988. június 27-e a szabadság első napja volt fél évszázad önkényuralma után, a nemzeti összetartozás nagy, sikeres erőpróbája” – mondta szintén a szervezők nevében Zétényi Zsolt.

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) alapító okirata szerint intézetünk feladatai közé tartozik „a rendszerváltás eszmei, politikai és történelmi előzményeinek” feltárása mellett többek között az is, hogy „átfogó képet” adjon „a szomszédos országokban végbement rendszerváltó folyamatról, az ott élő magyarság helyzetének hatásairól a hazai rendszerváltásra”. Az intézet negyedéves periodikája, a Rendszerváltó Archívum idei második számát emiatt is teljes egészében Erdély témájának szentelte. A falurombolás elleni tüntetés hátterének, körülményeinek és lefolyásának bemutatása mellett egy-egy tanulmány segítségével az erdélyi rendszerváltás jellegéről és a romániai „forradalom” tanulságairól is képet nyújt. A három évtizedes pillanatkép rögzítése mögött lüktető tanulságokra is oda kívánt figyelni a periodika: ahogyan természetes volt Erdély és a határon túli magyarság sorsának korai előkerülése a rendszerváltás programjában, úgy természetellenes az, hogy ügyükben nemhogy egységet nem sikerült kimunkálni, de a „kultúrharcos” viták lángjai pontosan e kérdésben csaptak fel a legmagasabbra.

A harminc évvel ezelőtti pillanatfelvétel kimerevítése reményt adhat arra, hogy a keserűségek, felejtések és árulások évtizedei után lépésről lépésre haladhatunk a fejünkben és szívünkben magyar és magyar közé rajzolt határok lebontása felé. Tisztelet azoknak, akik három évtizede, Szent László napján az első lépéseket megtették!

A szerzők a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársai